Szakcsi és Lukács találkozása

A zene ott kezdődik, ahol a szavak értelmüket vesztik, és ha a zene olyan színvonalú, mint ezen az albumon, akkor egyszerűen lehetetlen szavakba önteni.
Még jóval a lemez elkészülése előtt kaptam egy nyers változatot. Nem volt címe, csupán a két művész, Szakcsi Lakatos Béla és Lukács Miklós neve volt ráírva.
Szakcsi Lakatos Béla a legnagyobb magyar dzsesszzongorista, míg Lukács Miklós egy ragyogó, fiatal cimbalomművész, akinek emelkedőben van a csillaga.
Szakcsi Lakatos a közelmúltban készített egy albumot a saját triójával, amin kiválóan ötvözte a roma zenei hagyományt a dzsesszel, Lukács pedig szinte mindenkivel muzsikált, aki a magyarországi etnozenészek hosszú sorában számít, de megfordult a Londoni Jazz Fesztiválon is, Arnie Somogyi – igen eredeti, angol-magyar –Improvokation nevű bandájában.
Mit is várhatott az ember? Mielőtt betettem a CD-t, azon gondolkodtam, hogyan szólalhat meg együtt a zongora és a cimbalom, ha nincs mögöttük egy szolid ritmusszekció, amely az átmenetet biztosítaná? Cigány dzsesszt fogok hallani? És Szakcsi Lakatos a maga „briliáns zongoratudásával” – ahogy egy angol kritikus, Alyn Shipton írta róla –, majd lezongorázza a cimbalmot? Hogy őszinte legyek, nem voltam felkészülve arra, ami várt rám.
Ez a zene olyan, mint két egyenrangú partner beszélgetése; mintha két férfi mesélne egymásnak egy hosszú és bonyolult történetet, számtalan érdekes és drámai részlettel, s gyakran humoros fordulatokkal megtűzdelve. Ez a beszélgetés olykor izgatottá válik, olykor fordulatot vesz, és néha megszépíti a másik által mondottakat. Szakcsi Lakatos Béla az igazán nagy művész alázatával zenél, nem próbálja meg a fiatalabb társát túljátszani, Lukács Miklós pedig a cimbalommal olyan régiókba jut el, ahol ez a furcsa hangszer még soha nem járt. A legmagasabb színvonalú kortárszene ez, legfeljebb annyiban tér el attól, hogy nélkülözi azt a – ’de rigeur’ – csúnyaságot, aminek az a célja, hogy átéreztesse velünk, milyen csúf világban is élünk. Ez a zene igent mond az életre, lelkesítő, gondolatébresztő, érzelmekkel teli. Improvizáció az elejétől a végéig, így dzsessznek is mondható; magyar és cigány egyaránt, de érződik benne a Bachtól Bartókig feszülő hatás is. Tour de force, az elmék találkozása, hatalmas és egyedülálló élmény.

U.i. A lemezt mindössze nyolc óra alatt vették fel; Szakcsi Lakatos Bélát és Lukács Miklóst egy spontán ötlettől vezérelve kérte fel a BMC, mert éppen szabadon állt egy kibérelt stúdió.

Pallai Péter

---

Szakcsi Lakatos Béla az ötvenes-hatvanas években a gitáros Kovács Andor együttesében tűnt fel, de a hatvanas évek közepén már saját zenekaraival is bemutatkozott. 1970-ben Pege Aladár kvartettjével elnyerte a Montreux-i Dzsesszfesztivál II. díját.
Zürichtől Varsóig, Nürnbergtől Belgrádig, Észak-Amerikától Ázsiáig a legrangosabb fesztiválokon lépett fel. A George Jinda és Chieli Minucci alkotta Special EFX szólistájaként Szakcsi tizenegy albumon szerepelt szerzőként, illetve előadóként –, a nyolcvanas évek derekán ezeknek köszönhetően köthetett szerződést az amerikai GRP kiadóval (Sachi, 1988; Mystic Dreams, 1989; Eve of Chance, 1992; Straight Ahead, 1994). Chick Corea többször is méltatta Szakcsi szerzői és előadói kvalitásait, aki napjainkig a műfaj olyan nagyságaival játszott együtt, mint Carmen Jones, Frank Zappa, Art Farmer, Mark Ledford, Dave Weckl, Omar Hakim, Terri Lyne Carrington, Marvin “Smitty” Smith, Jay Leonhart, Gerald Veasley, Victor Bailey, Randy Roos, Zoller Attila, Rodney Holmes, David Sanchez, Bob Mintzer, John Patitucci vagy Jack DeJohnette.
A hazai dzsessztörténetben – előbb a Rákfogó, majd a Saturnus együttessel – Szakcsinak elévülhetetlen szerepe volt a fúziós dzsessz térnyerésében. Ugyancsak a hetvenes évek kezdetétől tizenkét éven át tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsesszzongora szakán.
Mindeközben a cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozott. Piros karaván címmel 1975-ben mutatták be első cigány musicalét, melyet az Egyszer egy cigánylány, majd a Cigánykerék követett. Bestia címmel 1989-ben rock-operát írt Báthory Erzsébet életéről, Amerika felfedezésének ötszázadik évében pedig Cristoforo címmel mutatta be százperces balettjét a Magyar Állami Operaház.
Szakcsi egyaránt otthonosan mozog valamennyi zenei műfajban. Az operaénekes Horváth Ádámmal és a népdalénekes Écsi Gyöngyivel magyar népdalfeldolgozásokat (Virágom, Virágom, 1988), Vukán György zongoraművésszel négykezeseket jelentetett meg (Conversation for two pianos & orchestra, 1998; Das Duell I-II-III. – Vukán-Szakcsi in Gottingen, 1998; Conversation Plus, 1999; Fourehand, 2000); miközben napvilágot láttak további dzsesszfelvételei Kőszegi Imrével és Jackie Orszáczkyval (Journey in Time, 1998), Bob Mintzerrel és Peter Bersteinnel (On the way back home, 2001).
Az utóbbi tíz évben egyre mélyebbre merült Kurtág György, Ligeti György, Eötvös Péter és Pierre Boulez szerzeményeinek tanulmányozásában is, ennek eredménye a hegedűs Kathy Horváth Lajossal készített In one breath című album (BMC CD 061), melyen improvizációikkal az említett zeneszerzők előtt tisztelegnek.
2004-ben a dobos Lakatos Peczek Andrással és a bőgős Orbán Györggyel jelent meg Na dara! című lemeze (BMC CD 103), amelyen a trió felállást autentikus roma énekesek színesítik.
A La Campagnie des musiques à ouïr nevű francia trióval, valamint a gitáros Gadó Gáborral és a hegedűs Bujtor Balázzsal készített felvétele (ugyancsak a BMC-nél) 2005-ben kerül kiadásra.
Munkásságáért a Magyar Állam 1987-ben Liszt-díjjal, 2002-ben Érdemes Művész-díjjal, 2005-ben Kossuth-díjjal tüntette ki.

Lukács Miklós 1977-ben született Törökszentmiklóson. Édesapja szintén cimbalmos, édesanyja tíz évig hegedült. Zenei tanulmányait a Tóth Aladár Zeneiskolában kezdte, Szakály Ágnes keze alatt. Kilencévesen a Rácz Aladár Cimbalomverseny serdülő korcsoportjában már második helyezést ért el.
1990-ben került sor első külföldi fellépésére: Brüsszelben az UNICEF szervezésében adott szólókoncertet. 1991-től ’95-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait, ahol ugyancsak Szakály Ágnes volt a tanára. A dzsessz – s azon belül főleg az improvizáció – iránti érdeklődése akkoriban kezdett kibontakozni. A szakközépiskola elvégzése után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, 1999-ben diplomázott. A főiskolán G. Szeverényi Ilona irányításával képezte magát.
1997-ben megalakult a Cimbalmos Baráti Kör Alapítvány, melynek kuratóriumi tagja lett. Az alapítvány rendezte fesztiválokon nemcsak előadóként, hanem zeneszerzőként is bemutatkozott. Számos művét játszották, köztük a – kamarazenekarra és cimbalomra komponált – Cimbalomversenyt, Szakály Ágnesnek ajánlva.
1997-ben szólistaként szerepelt a Budapesti Fesztiválzenekar Liszt: Hat magyar rapszódia című lemezén.
1998-99-ben az Egyesült Államokban a Concertante di Chicago kamarazenekar szólistájaként lépett fel.
2000-ben Artisjus-díjban részesült.
Főiskolai tanulmányait követően – a klasszikus zene mellett – többféle zenei műfajba is belemerült, elsősorban a dzsesszbe és az etnozenékbe. A mai napig számos ilyen formáció – többek közt a Kvartett B, a Borbély Műhely, Lovász Irén, a Tűzkő Csaba Septett, az East Side Jazz Company, a Dresch Mihály Quartet s az Improvokation – tagja, illetve állandó vendége. Az előadóművészet mellett a zeneszerzéssel is aktívan foglalkozik; 1993-ban Hazám címmel a Krétakör Színház, Divertimento kamarazenekarra és cimbalomra címmel az ELTE Kamarazenekar felkérésére írt darabokat.