Bartók Impressions

Bartók Béla (1881-1945) zenéje kortárs zene, nekünk kortársunk. Ezt állítja ez a három fiatalember, akik korábban külön-külön bizonyították, hogy totális és univerzális zenészek. Sem határoktól, sem ismeretlen területektől nem ijednek meg, ha inspirációjuk, belső késztetésük éppen arra vezeti őket.

Ez nem egy olyan projekt, amelyet marketing teammel és hallgatói teszteléssel dolgozó producerek lefüggönyözött laboratóriumában terveztek meg. A Párizsban, egymáshoz közel lakó két jóbarát, akik évek óta játszanak együtt, régóta beszélgettek, álmodoztak erről. Elkezdenek zenélgetni, próbálni témákat, melódiákat. Bartókból indulnak ki, és a rögtönzésből, ami viszont olyan nekik, mint a levegő. Gondolataik régóta e két tengely körül forognak. A Bartók által feldolgozott népdalok, a 44 hegedű-duó, a Mikrokozmosz frappáns témáiból kiindulva elég hamar tisztába jönnek vele, hogy hova akarnak érkezni. Rögtön le is szögezik egyrészt, hogy még egy tradicionális, akusztikus hangszert akarnak bevonni; a másik, hogy távol akarják tartani magukat az amerikai jazz, a blues formáitól. Na persze nem azért, mert az tőlük idegen volna, ennek éppen ellenkezője az igaz, amint arról még lesz szó. Hanem azért, mert ennek a világnak az autentikusságát csak úgy őrizhetik meg, ha megtartják ezt a távolságot.

A hegedű, a bőgő és a társuknak választott cimbalom, mint egyetlen akkordhangszer olyan hangzást jelentenek, amelytől a jazz szelleme ugyan nem idegen, annál inkább zenei anyaga. A három muzsikus, amikor már a trió összeállt, bár az egyikük francia, a másikuk franciaországi magyar, a harmadik magyar, az első közös hangtól kezdve ugyanazt a nyelvet beszélték. Fantasztikus élményben volt részük, amennyiben egy 72 évvel azelőtt elhunyt magyar zeneszerző szavaiból rakták össze saját, teljesen mai mondataikat. Szandai úgy látja, hogy ők hárman 21. századi népzenészek, vagy éppenséggel népzenészek, akik a 21. század zenéjét játsszák.

Bármennyire is kolosszálisan új hangzást eredményez a trió megközelítése, már csak Szandai révén sem lehet eltekinteni azoktól a fontos előzményektől, amelyek Bartók felfogását az autentikusról a jazz alapján fejlesztették improvizatív játékmóddá. A magyar jazz alkotói közül először a 2011-ben elhunyt Szabados György hívta fel Bartók etikájára és esztétikájára a figyelmet. Az ő műhely-zenekarából mások mellett Dresch Mihály tört olyan utat, mely megtermékenyítően hatott az egész zenei-művészeti életre. Dresch sokak szerint a magyar etnojazz vezető szólistájává emelkedett. Szandai hosszú évekig volt Dresch hatalmas energiákat megmozgató kvartettjének bőgőse, emlékezetes lemezek és koncertek alkotó résztvevője. Mióta nyolc éve Párizsba költözött, a jazz- és improvizációs együttesek egész sora hívta meg, a szintén ott élő Archie Shepp például saját kvartettjébe bőgősnek. Sheppel még a Dresch Quartet vendégeként ismerkedett meg a korszakalkotó Hungarian Bebop című lemez (BMC CD 066) 2002-es felvételei alkalmából. A franciaországi jazzélet színe-java mellett Szandai amerikai sztárokkal is gyakran muzsikált, köztük Chris Potterrel, Kurt Rosenwinkellel és Kenny Wernerrel.

Ezen az új felvételen Szandai technikájában is elfordult kicsit a sétáló basszus feladatkörétől, még ha penget, akkor sem jazzesen játssza a szólamát és a ritmust ­– vonóval azután meg végképp nem. A Concerto egyik melódiája is nála dereng fel az óceán köde mögül – megbabonázóan. Mint oly sok más együttesben, itt is szerényen, ugrásra és tettre készen adja az alapot, és fogja össze erős, baráti kézzel a rengeteg fantáziával megszólaltatott két másik húros hangszert.

A hegedűs Matthias Lévy már 2012-ben meghívta kvartettjébe Szandait. Ezen a lemezen hegedűjének néha akkora testes hangja van, mint egy brácsának, máskor meg bátran bele mer állni egy-egy vibrátóba – olyankor is, amikor esetleg magyar hegedűsök a bartóki puritanizmust tartanák inkább szem előtt, talán visszafognák magukat. Bartók (és Kodály, stb.) interpretációjánál sokszor mércének tartják a klasszikus világ kritikusai, hogy az illető előadás – és ez a népdalok révén igaz a hangszeresekre is, nem csak az énekesekre – mennyire hűen tudja a pontozott ritmikát visszaadni. Bizony, a magyar nyelv ismerete ebben segítségére lehet az előadónak. Nos, a klasszikus képzésnek és elmélyültségének, briliáns technikájának köszönhetően Lévy ritmizálása magyar nyelvtudás nélkül is tökéletes, a bartóki alapon kialakított kortárs nyelven a legmagasabb szinten szólal meg. Lévy úgy látja, hogy neki, mint gyakorló improvizatív muzsikusnak Bartók nélkülözhetetlen forrás. Hidat képez az iskolázott és az autentikus hagyomány között, amelyhez népdalgyűjtő tudott teljes közelségbe kerülni. Lévy szándéka szerint ezzel a trióval olyan teremtő folyamatban vesz részt, amely erőteljes, a rendkívüli szférájába emelkedő zenét tudnak létrehozni.

Lévy harmincöt éves korára a hihetetlenül sűrű francia jazzéletben is komoly tekintélyt vívott ki magának saját triójával és kvartettjével, Emmanuel Bex, Grégory Privat, Gilles Naturel, Vincent Peirani, Adrien Moignard, Sébastien Giniaux, The Do, De La Soul, Catherine Ringer, Zaz, Anne Sila, Marc Lavoine, François Salques és mások partnere. Grappelli emlékműsorának sikerét jelzi, hogy a Djangóról szóló új francia filmben is szerepet kapott. A „két Mátyás” és a hozzájuk csatlakozó Lukács Miklós a Bartók-műsorral először 2016. májusában léptek színre a párizsi Magyar Intézetben, majd további franciaországi koncertek után a projektnek otthont adó Budapest Music Center jazzklubjában, az Opusban is felléptek.

A Concerto örök érvényű zenei szózatára már Lukács Miklós is tett egy megkapó utalást legutóbbi szerzői lemezén – de ott csak a híres Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország kezdetű, annak idején irredenta szöveggel népszerűvé vált dalra. (Hihetetlen, hogy amilyen nyúlós anyagból öntött szobrot Bartók, annyira lett érces embléma belőle az idők során.) Töredékesen a nagyzenekari mű egészét felvillantja a trió, hogy azután a szabad, minden kötöttségtől mentes rögtönzésben hozzák át magukkal a jelenbe. Micsoda titkok tudója volt Bartók, hogy halála után negyven évvel születettek merítsenek belőle, mint kiapadhatatlan kútból? Valóságos érzelmi gátszakadás zajlott le sok improvizatív alkotó lelkében, amikor számot vetett ezzel a mélységesen mély forrással most, hogy erre lehetőséget adhatott a szerzői jogok felszabadulása. Óriási felelősség ez, figyelmeztet Szandai, és ebben osztozik vele Lukács, aki Szandaihoz hasonlóan a Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett klasszikus diplomát: számára Bartók feltétlen tisztelete axióma. – Amióta az eszemet tudom, velem van Bartók zenéje, ha nem gondolok rá, akkor is – mosolyodik el. A tanulóévek Mikrokozmosz-játéka óta már feldolgozásokra is rászánta magát: az Allegro Barbarót például játszotta már három (sőt, egy alkalommal négy) cimbalomból alakult zenekarral is. Lukács különösen örült neki, hogy Lévy személyében nem a Grappelli-féle, hanem a klasszikus zenei hagyományból kiinduló, de hallatlanul befogadó, nyitott hegedűssel találkozott, aki minden újra és frissre nagyon jól reagál. Lukács Miklós az utóbbi két évtized során folyamatosan, mindig újra és újra elkápráztatja hallgatóit. Egyrészt a karmester és zeneszerző Eötvös Péter fontos szólistája, másrészt a már említett Dresch Quartet alapembere, nemrég Charles Lloyd zenekarának tagja. Szandai is szerepelt első saját zenekarában, a kvintettben, szerzőként is jelentős életműve van, de utánozhatatlan, hogy Lukács a cimbalmon hány jazz- és etno-zenekarban gazdagította a hangzást szellemes akkordjaival, briliáns átkötéseivel, abszolút nagyvonalú kíséretével és minden szépséget felvonultatni képes szólisztikus improvizációval.

Zipernovszky Kornél