A VÁGTATÓ HERCEG, A VARÁZSLÓ ÉS A TÖBBIEK

Someday My Prince Will Come – az album nyitódalában a zongora és a szaxofon együtt képzelik el az álombeli herceget, minden szükséges romantikus felszerelésével együtt, de rövid idő után előretekercselik az álom filmjét: vágtasson az a herceg már ide a lován, várják! Azután mégis megengedik, hogy visszavegyen a tempóból: ügetés lesz a dologból. Ismerős figura, teljesen új köntösben. Később elhangzik a Summertime, majd műsorra kerül az Óz, a nagy varázslóból ismert Over the Rainbow is, talán még az első számnál is népszerűbb, többet játszott sztandardek.

A BMC Records korongjain elvétve találkozhatunk ilyen töménységben az untig ismert örökzöldekkel, mint amit Szakcsi kvartettje élén kiválogatott nekünk. Na de pont ő?

A magyarországi jazz-rock úttörője, a Gypsy Jazz megalkotója, balettek, és musicalek zeneszerzője, két igencsak emlékezetes avantgárd improvizációs duólemez alkotója (Kathy Horváth Lajos hegedűssel, illetve Lukács Miklós cimbalomművésszel), a Climate Change együttes vezetője és artisztikus szólólemezek előadója?

Pont ő. Szakcsi és a mainstream jazz mindig elválaszthatatlanok voltak, miért változott volna ez meg most, amikor ő a magyar jazz doyenje, a Nemzet Művésze cím egyedüli jazzelőadó kitüntetettje, amikor van mire visszanéznie, már mindkét fia karriert csinált jazz-zongoristaként, hogy a Szakcsi Generation Band negyedik zongoristájáról, Oláh Kálmánról ne is beszéljünk?

Nem az egyetlen huncutság volt a stúdióban az, hogy Szakcsi és Monniot megtréfálják a herceget a fehér lovon. Ugyanis a bőgős, a mindig szuperpontos és választékos Barcza Horváth József az utolsó szám végén spontán kiböki: Játsszunk még egyet! Ez a szó a legpontosabban írja le, amit a legtöbb nyelven, angolul és magyarul is ugyanúgy fejezünk ki: ezek a muzsikusok játsszák a zenét.

Barcza és Balázs a magyar jazz középgenerációjának meghatározó tagjai, nélkülözhetetlenségüket lemezek hosszú sora mutatja. Barcza választékosságát klasszikus képzésének köszönheti, de univerzalitása okán nagyszámú énekes és instrumentális produkció hangszerelője, gyakran producere is ezeknek, Erik Truffaz, Lantos Zoltán, David Yengibarian, Palle Mikkelborg, Frank London és mások társa. Balázs Elemér nem csak a legkeresettebb dobos, hanem nagy tapasztalatot szerzett, kiváló érzékkel megáldott zenekarvezető is, aki Pat Metheny-vel, Charlie Marianóval, Núria Riallal, Dresch Mihállyal, Gadó Gáborral dolgozott, azon túl, hogy dobol az egyik elsőszámú, több mint huszonöt éves mainstream együttesben, az Oláh Kálmánnal és Egri Jánossal felálló Trio Midnightban.

Talán még egy stúdiólemezen sem volt még Szakcsi ennyire felszabadult, igazi homo ludens, partnerként és szólistaként, inspiráló és inspirált, mint ezen a session-ön. Koncerten mindig érvényesül a közismerten hatalmas szíve és nyitottsága zenésztársaira. Persze csodálatos, óriási oeuvre-t hozott létre lemezek tekintetében is, bár a pályája első felében a társadalmi-politikai viszonyok vele is mostohán bántak. Művészi értelemben pályáján az első csúcsot akkor érte el, amikor legfeljebb úgy ötévenként lehetett arra számítani, hogy a szocialista állami lemezkiadó egyes jazzmuzsikusokkal is kegyet gyakorol, és megjelentet egy-egy LP-t tőlük, vagy inkább csak velük. Fiatalabb generációk így már csak hírből vagy hírmondónak mégis fennmaradt ritka felvételekről ismerhetik például a Rákfogó együttes különböző felállásait. A kommercializálódott monopolcég már kicsit rugalmasabb volt a Saturnus-szal, egy szintén jazz-rockos alaphangú Szakcsi- együttessel. Szakcsi a kilencvenes évek világpiacán élre törő lemeztársaságokkal, a JVC-vel és a GRP-val is nagymértékben hozzájárult a Special EFX nevű zenekar sikeréhez, majd megcsinálhatta Straight Ahead című, szintén külföldön készült albumát. Ahogy végül spétreflex-szel a Hungaroton is kiadta Lakatos Ablakos Dezsővel huszonöt évvel korábban készült slágerfeldolgozásainak rádiófelvételét.

A BMC azóta sokat tett azért, hogy Szakcsi érett művészi korszakára sorlemezei végre jobban mutassák egyedülálló egyéniségét, amit például a Szakcsi Generation Band ritmusszekciója, John Patitucci és Jack DeJohnette is méltányoltak. Azt a kortárs vénát, amihez a Chris Potter - Reginald Veal - Terri Lyne Carrington alkotta triumvirátus is örömmel társult, és azt a feelinget, amiért egy teljesen más felfogású szaxofonos, Tim Ries (Rolling Stones), a Bob Hurst, Rudy Royston ritmusszekció kíséretében Budapestre jött.

A jelen albumra, egy ’straight ahead’, vagy ’ standards’ album felvételeire evidenciának tarthatjuk Balázs Elemér meghívását: amilyen roppant rutinos, éppolyan óriási élvezettel és energiával adja a ritmus alapot, és mindig figyel, hogy ha már az az alap áll, akkor hol és hogyan tud egy kis illő díszítéssel gazdagítani az összképen. A precíziós műszerként ható ritmusszekció másik tagját, Barczát hallgatva eszünkbe juthat, amit Szakcsival kapcsolatban is mindig emlegetnek, hogy milyen jellegzetesen romantikus alkat.

A hasonlíthatatlanul egyéni francia szaxofonos, Monniot és Szakcsi összeszokott, szeretettel és tisztelettel teli, de meglepő páros (ritmusaik például igen különbözőek). Monniot generációja egyik vezető szaxofonosának számít hazájában, zenekarai és partnerei között található többek között a Daniel Humair-féle Baby Boom, a Moutin Factory Quintet, a Station MIR, a Guillaume Roy Quartet, François Raulin, illetve David Chevallier. Mindemellett Monniot a legtöbbet foglalkoztatott francia a BMC istállójában. A kiadónál két lemeze jelent meg saját zenekarával, az Ozone-nal, melyben állandó partnere a zongorista Spányi Emil, illetve a legutóbbi albumon a mostanság Párizsban székelő nagybőgős, Szandai Mátyás. Szintén a BMC-nél vette lemezre Bob Marley dalait az amerikai dobos Hamid Drake-kel, és a berlini énekes Michael Schiefellel, valamint a Monio Mania formáció albumát Marc Ducret-vel és Manu Codjiával. Korábban a La Campagnie des musiques à ouïr nevű trió tagjaként egyébként készített már lemezt Szakcsival és a gitáros Gadó Gáborral.

Monniot leginkább abban különbözik a szokásos szaxofonosoktól, hogy miközben szívét- lelkét beleadja a hangszerbe, felmutatja törékenységét is. Több fafúvóson játszik, gyakran váltogatja őket koncerten és lemezen is – kifogyhatatlan mondanivalójához leginkább az illene, hogy egyszerre akár több hangszeren játsszon (ahogy meg is ismételte ezt a Kirk-i gesztust). Vibrátója és melódia-csavarásai nem csak lelkének érzékeny rezdüléseit adják vissza, hanem szinte egy ütemen belül rögtön ironikusak is lehetnek. Monniot világlátása univerzális, mindig az egészet látja, és képes láttatni a dolgok fonákját is. Szakcsival kettesben úgy viszik a témát új és új síkokra, hogy közben egymást is új művészi kifejezésre csábítják, a klasszikus standardek sora így kezeik között teljesen originális anyaggá válik. Nem veszik el a hallgatótól a felismerés örömét az örökzöld dallamok expozíciójában, de értelmezéseik a fantázia végtelenségének himnuszaiként hatnak.

Zipernovszky Kornél