SZÍNEK CSODÁJA

Az improvizáció vajon a szabadságból fakad, vagy inkább a szabadságért folytatott küzdelem tör benne felszínre? Talán olyan kérdés ez, mintha azt akarnánk eldönteni, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. És talán nem is annyira fontos, hiszen az improvizáció és a szabadság nem létezhetne egymás nélkül: improvizálni annyit tesz, mint szabaddá tenni magunkat. Sanne Rambags énekesnő szavai tökéletesen ragadják meg ezt a folyamatot: „Most már vége – és szabad vagyok.” Ahogyan pedig a csellista, Vincent Courtois és a dobos, Julian Sartorius még nagyobb mélységet és intenzitást kölcsönöz Rambags páratlan hangjának – részben azáltal, hogy teszi a maga dolgát –, sokat elmond arról, hogy ez a három zenész milyen csodálatosan teremt kapcsolatot és kommunikál egymással az elementáris bizonytalanság közepette. Az „It’s over now – and I am free” sor bármelyik popdalban a lehető legközhelyesebb módon utalna egy tönkrement személyes kapcsolat részleteire vagy hasonlókra. De itt, az ütőhangszerek, a cselló és a hang összjátékában a szavak valami egyetemes élményről szólnak: nincs szabadság búcsú nélkül, nincs szabadság veszteség nélkül.
Milyen ellenállhatatlanul bensőséges ez az album, látszólag mennyire lazán, korlátokat nem ismerően zenél ez a három ember!
Az „I Am Free” című dalban a trió kétszer is regisztert vált. Ez a váltás különösen akkor feltűnő, amikor Rambags a maga rendkívül intim éneklésmódjával a suttogó vokált hirtelen ugyanolyan intenzív torokhangokká alakítja át. Mindkét éneklésmód a közvetlenségével kerít hatalmába, és kézzelfoghatóvá teszi a veszteséget. Courtois csellója és Sartorius ütőhangszerei pedig mindig készen állnak, hogy központozzák Rambags hangjait és szavait, vagy éppen ellentmondjanak nekik. Komoly játék ez. 
A szabadságot nem akármilyen veszteségek árán lehet elnyerni. A cselló, az ének és az ütőhangszerek kiemelik a mondatban – „It’s over now, and I am free” – rejlő ellentmondást: nemcsak a visszanyert erőt és elevenséget, hanem a melankóliát és a búcsú fájdalmát is.
Ismerve a tényt, hogy a Twigs az első album, amelyet ez a trió rögzített, még figyelemreméltóbb, hogy Rambags, Courtois és Sartorius egy pillanatra sem felejtik el, hogy egy nagy egésznek a részei. A szabadság, amelyről minden hangjegy tanúskodik, egyetlen ütem erejéig sem vezet individualizmushoz. Összetartozásuk szüntelenül érezhető koncentrációban nyilvánul meg: a három zenész soha nem mulasztja el, hogy egymásra figyeljen. A Twigs mindenekelőtt egy rendkívül költői album. Költői abban az értelemben, hogy a zenészek felvállalják az összeegyeztethetetlenséget, hagyják, hogy az ellentmondások harmóniában létezzenek. Szabadság és koncentráció, szabadság és forma között állandó a feszültség. A megkomponált darabok pop- és folkszerű vonásaikkal mintha ki akarnának törni a szerkezetükből, míg az improvizált darabok olyan odafigyelésből születnek, hogy a szabadság soha nem vezet formátlansághoz.
Rambags, Courtois és Sartorius tökéletesen összeillő zenekart alkot, köszönhetően zenei gondolkodásmódjuk, de még inkább hangzásviláguk elképesztő rugalmasságának. Még akkor is, amikor a trió visszafogottan játszik, ez az album a színek csodája: sohasem harsány, de mindig nagyon intenzív.

Mischa Andriessen
Fordítás: Molnár Fanni