WOHIN? 2013

A MusikTexte folyóirat 2003-ban körkérdéssel fordult a zeneszerzőkhöz: mi a véleményük az iraki háborúról? Több, mint ötven válasz érkezett; volt, aki levelet írt, mások kompozíciót. Jeney Zoltán egy mindössze egyszólamú kis művet küldött, minden idők egyik legszomorúbb zenei tréfáját. A szűkjárású, tétován bolyongó kromatikus dallamban ugyanis a hallgató lassan felismeri az Örömóda témáját. Míg Beethoven szárnyaló dallama évszázadokig a humanizmus diadalát hirdette, sőt az Európai Unió himnuszává is avanzsált, Jeney változata az eredeti forma utat tévesztett, sután maga elé motyogó paródiája; s ekként sokatmondóbb minden szöveges tiltakozásnál. A Wohin? eredeti, egyszólamú megfogalmazását, hamarosan számos változat követte (négy dallamhangszerre, vonósnégyesre, fafúvós trióra, szólódallam és hatszólamú kíséret letétjére, stb.) A legteljesebb verzió, amelynek ősbemutatója a zeneszerző 70. születésnapja alkalmából rendezett zeneakadémiai koncerten hangzott el, több korábbi változatot egyesít, és még tovább megy a parodizálásban. Immár nemcsak a kifacsart Örömóda-dallam hangzik el, hanem életre kel a beethoveni IX. szimfónia fináléjába illesztett 6/8-as induló, avagy janicsárzene, s a folyamatos nyolcad-mozgással kitöltött extatikus csúcspont karikatúrája is. A zenei folyamat az eredeti Beethoven-mű „Seid umschlungen, Millionen! Diesen Kuss der ganzen Welt” [„Milliók ti, kart a karba, gyúljon csók az ajkakon!” (Rónay György fordítása)] kórus-szakaszához érve sután megtorpan, s a Schiller-óda egy későbbi részletének sorait társítja hozzá a zeneszerző: „Ihr stürzt nieder, Millionen? Ahnest du den Schöpfer, Welt?” [„Milliók, ti porba hulltok? Érzed, élet, alkotód?” ]. Mindezt nehéz lenne másképp hallgatni, mint A Nyugat alkonyának maró gúnnyal megfestett zenei képét.


A HÉRAKLEITOSZ-SOROZATBÓL

Jeney Zoltán 1980 óta foglalkozik a Hérakleitosz-sorozattal, melyet Tandori Dezső Hérakleitosz-versei inspiráltak. A ciklus első darabja, az 1980-as Hérakleitosz H-ban Tandori Hérakleitosz-emlékoszlop (1970) című művén alapul, melyben a szöveg minden egyes betűje új sorba kerül, s a vers egy oszlop képét formázza. A költeményben megfogalmazott feladatot („Próbáljukmegelsőolvasásramegmondanihánysor” ) épp tipográfiai okokból lehetetlen teljesíteni: Tandori paradoxonjának zenei megfelelőjeként Jeney egy rafinált dallamot alkotott, melyhez az alábbi előadói utasítást fűzte: „Játszd el a dallamot, vagy hallgasd meg valaki más előadásában, majd próbáld meg emlékezetből eljátszani”. Maga a dallam épp eléggé izgatta a zeneszerzőt ahhoz, hogy számos további, különböző apparátusú kompozíciójának építőkövévé tegye (1983–88: Hérakleitosz vízjele; Hérakleitosz-értelmezés, Hérakleitosz utóidényben; 1997–98: Hérakleitosz-átalakítások, Hérakleitosz-töredékek, 2009: „megszakadó, egy-szál hérakleitoszi fuvolaszóló”, stb.). A Hérakleitosz-dallam tehát több mint három évtizede búvópatakként kíséri kitalálóját, és mára már monumentális variációsorozattá növekedett. Az eredeti dallamot a zeneszerzői szándék szerint többnyire minden változat előtt el kell játszani. A CD-n hallható következő négy darab e sorozat része.

A Hérakleitosz H-ban Hatvanban hangzott el először, Tandori Dezső kiállításának megnyitóján; erre, és nem valamiféle tonális centrumra utal tehát a cím. A rafinált, „megjegyezhetetlen” dallam, melyet a zeneszerzői utasítás szerint tetszőleges számú játékos szólaltathat meg, felvételünkön egyetlen szólamban hangzik el.

Hérakleitoszi könnycsepp: az alapdallam egyre sűrűsödő kánonban, karakterisztikus éles ritmusokkal megspékelve gravitál a mélység felé.

Hérakleitosz állapothatározása: hat hangos akkordból álló kvinttorony alkotja a kíséretet, melynek mindig csak egyetlen szólama mozdul el egyetlen félhanglépéssel. E kíséret fölött bomlik ki a lefelé hajló Hérakleitosz-dallam töredékének számtalan változata. A trillák és előkék szinte népdalszerű színezetet adnak a dallamnak. A statikusság és lassú, állandó változás egymásba játszása ad különös melankóliát eme 21. századi „Éjszaka zenéje” tételnek.

A Hérakleitosz-dallam 2013-as, négy meghatározatlan dallamhangszerre készült feldolgozásának címe ugyancsak Tandorit idézi: „melyik fele is sose ugyanaz” . Ez a tétel papíron elemezve akár etűdszerűnek is tűnhet. Első felét a két felső szólam szigorú szekundkánonja tölti ki, míg második felében a két felső szólamhoz a két alsó szólam nagy hangértékekben mozgó, ugyancsak szekundkánonja társul. Csakhogy a hangzó végeredmény több valamiféle etűdnél. A szerkezet fegyelme azonnal létrehoz egyfajta szellemi kisugárzást (ugyan melyik Jeney-mű nélkülözi az effélét?), s a folyamatos kisszekund-súrlódás nemcsak hogy vibráló feszültségben tartja a processzust, hanem a kánonikus követőszólam mintha hangról hangra cáfolná, idézőjelbe tenné, elrajzolná a dallamot, s ezáltal egyfajta lebegés, állandósult kétértelműség jön létre. A témát augmentáló alsó szólamok úgy járulnak hozzá a hangzás gazdagításához, hogy ezt a nyugtalanító ambivalenciát még csak fokozzák.


CONSOLAZIONE (SOMETHING LOST: ECHO)

Az öreg barát, Szőllősy András zeneszerző 80. születésnapjára írta ezt a csöndes vigasztalást 2001-ben az akkor 58 esztendős Jeney. A zongora felfelé szálló, konszonáns gesztusait a cselló visszhangozza, de töredékesen, s ebben az echóban az emelkedő zongoramotívum gyakran visszahanyatlik. Találó ajándék ez annak az öregembernek, akit a minőség iránti, megalkuvást nem ismerő igénye, tisztessége és személyes veszteségei szomorítottak el e világtól. A Jeney-mű melankóliája mintha csak Faust egyik monológját illusztrálná: „Szép tarka ív, mely fölragyog, de olykor / szétfoszlik, míg hull a hűs, tünde permet. / Minden emberi fölfelétörésnek / hű tükre ez. Gondolkozz el s jegyezd meg: / színes visszfényében miénk az élet.”


SONGS OF INNOCENCE AND EXPERIENCE

Jeney Zoltán gazdag dalterméséből mindössze néhány tartozik a kíséret nélküli énekszólók közé (a Halotti szertartás néhány zsoltárának szóló-változatai mellett ide számlálhatunk egy-egy Giuseppe Ungaretti, illetve Weöres Sándor verseire írt ciklust, egy Giacomo Leopardi-vers megzenésítését és a hat William Blake-dalt (1996–97, rev. 2012). Korábbi műveiben Jeney gyakran használta az ABC betűit zenei hangmagasságoknak megfeleltető kódot, amellyel világosan érzékelhető, saját hangrendszert teremtett, és szoros kapcsolatot hozott létre a szöveg és zene között. A Blake-dalok zenéje nem ennyire szigorúan szerkesztett, hanem „szabadabb” kompozíció, amennyiben a szöveg szótagjainak bármelyik betűjéből választható az a betű, amely a kódrendszer szerint egy-egy zenei hangnak felel meg.

A zeneszerző messzemenően kihasználja a versek rövid sorainak belső rímeit és ismétléseit, amelyek motivikus, zenei ismétlésekként jelennek meg, és „helyi értékű” tonális centrumokat alakítanak ki a 12 fokú zenei anyagban. Ekként a zene itt is szoros szimbiózisban áll a kiinduló pontul szolgáló textusokkal. „Az angol preromantika őrült festő-költőjének” (Szerb Antal) tömör költeményei éppúgy az elmúlást tematizálják, – egyszer balladai drámaisággal, másszor játékossággal oldva – mint oly sok más Jeney-kompozíció, amely az utóbbi évtizedekben született.


PAVANE

A Pavane című zenekari darab Peskó Zoltán és a Filharmónia Kht. felkérésére készült. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar mutatta be Peskó Zoltán vezényletével, 2007 július 18-án, a szombathelyi Bartók Szeminárium és Fesztivál záró koncertjén. Jeney Zoltán 1979-ben számológép segítségével nyolc különböző fraktálsort generált, majd a számsorozatot 128 hangból álló dallamá konvertálta. Ezek egyike alkotta főművének, a Halotti szertartásnak vezérdallamát. Egy interjúban Jeney bevallotta, hogy megálmodta, melyik legyen az a másik két hangsor, amelyre a Pavane-t építi. Az azonos építőanyag ellenére mindhárom tétel karaktere élesen eltér.

A nyitó szakaszban az egyes szólamokban a dallam azonos hangról indul, de más-más ritmusban halad előre, s lassan hömpölygő, különlegesen fénylő színekben csillogó heterofónia benyomását kelti. A gyors középtétel ötszólamú ricercart épít a dallamból, az egyes szólambelépések kisszekund távolságban követik egymást. E tétel karakterét markáns ritmusok, s szünetek formálják küzdelmessé. Jeneyt mindig a kiszámíthatatlanság érdekelte a polifóniában is. Mivel az egyes szólamok legterjedelmesebb harmadik tételben is egymáshoz képest elcsúszva játsszák az dallamsort, mindig váratlan helyeken harsan fel a dallam egy-egy forte dinamikával megkülönböztetett hangja, s mindez dinamikussá és feszültté teszi a zenei folyamatot. A hallgató talán öntudatlanul is érzi a kompozíció – alapdallamából adódó – fegyelmezett szerkezetét, de mindez nem csökkenti a hallásélmény nyugtalanságát.

Farkas Zoltán

---

JENEY ZOLTÁN

1943. március 4-én született, Szolnokon. Zeneszerzés tanulmányait Pongrácz Zoltánnál, a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában (1957-1961), Farkas Ferencnél, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (1961-1966) és Goffredo Petrassinál, a római Accademia Nazionale di Santa Cecilia posztgraduális zeneszerzés kurzusán (1967-1968) végezte.

1970-ben Simon Albert ösztönzésére Eötvös Péterrel, Kocsis Zoltánnal, Sáry Lászlóval és Vidovszky Lászlóval közösen megalapította az Új Zenei Stúdiót, mely 1972 és 1990 között a magyarországi progresszív zene legfontosabb műhelye volt.

Jeney zeneszerzői gondolkodásának egyik fő iránya különféle zenén kívüli anyagok (pl. szövegek, sakkjátszmák, meteorológiai adatok, telexek, fraktálsorok) zenei folyamatokká történő átírása. 1975 és 1984 között a Dobszay László és Szendrei Janka által vezetett Schola Hungarica kórusában énekelt: a gregorián zenei praxis megismerése döntő hatást gyakorolt zeneszerzői gondolkodására.

1986-tól tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Jelenleg az intézmény professor emeritusa. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották, 1993-tól 1996-ig a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke, 1993-tól 1999-ig az ISCM (International Society of Contemporary Music) elnökségi tagja, 1996-tól 1999-ig alelnöke volt.

Művei között egyaránt vannak zenekari kompozíciók, kamaraművek, dalok, kórusművek, elektronikus és számítógépes zenei alkotások, más zeneszerzőkkel együtt írt közös kompozíciók, valamint színházi és film kísérőzenék (többek közt Huszárik Zoltán Szindbád című filmjéhez írt zenét). 2005-ben készült el Halotti szertartás című monumentális oratóriuma, amelyen 1987 óta folyamatosan dolgozott.

Kitüntetései: Kassák-díj (1979), Erkel Ferenc-díj (1982), Érdemes Művész (1990), Kossuth-díj (2001), Artisjus Zenei Díj (2001), Aegon Művészeti Társdíj (2006), Bartók-Pásztory-díj (1988 és 2006).