Mintha „mellékes” volna

Egy olyan fiatalembernek, aki tudatosan énekesnek készült gyermekkora óta, komoly dilemma lehetett a hangjához, személyiségéhez, alkatához legadekvátabb műfaj megválasztása. Útkeresése éveiben Winand Gábor előbb az operához vonzódott, de ez irányú tanulmányokra nem adódott lehetősége, így valójában csak 1983-tól – a Zeneakadémia Jazz Tanszakán megkezdett énektanulmányaitól – vált egyértelművé, hogy a jazz az igazi műfaja. S bár korábban klarinétozni is tanult, s emellett szaxofonon és fuvolán is olyan szinten játszik, hogy hangszeres zenészként is számon tartják kollégái, Winand Gábor mindenekelőtt jazzénekes. Pontosabban: a kortárs jazz első számú énekese Magyarországon.

Mihelyst befejezte tanulmányait, a hazai jazzélet legkeresettebb énekese lett, s a mai napig töretlen az igény a közreműködésére, ha egy modern produkcióhoz férfi énekes kell. Így mindazok, akik valamelyest figyelemmel kísérik a magyar jazzt, pontosan tudják, hogy ki is ennek a lemeznek a „főszereplője”. Legfeljebb azon csodálkozhatnak, hogy egy olyan művésznek, aki csaknem két évtizede a műfaj élvonalában szerepel, mindössze most jelent meg az első önálló anyaga.

A Corners Of My Mind című albumon Winand Gábor anélkül tárja fel teljes előadói eszköztárát, hogy akár a legkisebb mértékben is szólista-bravúrként értékelendő benyomást keltene. Ez a „visszafogottság” egyrészt a jelleméből adódik, másfelől mindig is lényeges vonása volt interpretációs gyakorlatának: Winand gyakran úgy énekel, mintha épp csak eszébe jutott volna valami a zenéről – mintha ő maga „mellékes” volna, vagy legfeljebb a „hangszerek” egyike lenne.

Ugyanakkor jól hallhatóan túl van annak a felismerésén is, hogy nem nélkülözhető a természetes előadásmód, amikor egy zene valós lelkiállapotokról – az ahhoz kötődő gondolatokról, érzelmekről – szól. Molnár Eszter, a dalszövegek szerzője ezért talált Winand személyében ennyire meggyőző „médiumra”, a felnőtt lét legbensőbb, legintimebb rezdüléseinek tolmácsolására. Amikor is korántsem elegendő az érzékenység felületes benyomását keltve teátrálisan, „hatásosan” énekelni, vagy valami artisztikus párába burkolózni.

A jazzénekesektől esetenként nem áll távol a modorosság, ami viszont Winandra a legkevésbé sem jellemző; annál inkább erősíti előadói hitelét, hogy olykor valami eredendő, temperamentumából adódó flegmaság hatja át énekét. Ettől a távolságtartástól, ha úgy tetszik: ettől a férfi-szemérmességtől olyan kivételes a stílusa.

Gadó Gábor szerzeményeinek letisztultságát, szépségét tekintve pedig azon sem csodálkozhatnánk, ha némelyik darabját – mint újkeletű sztenderdet – a műfaj világszerte jegyzett muzsikusainak repertoárjából hallanánk viszont néhány éven belül; még ha nehéz is jobbat képzelni el Winand Gábor és társainak ezen a lemezen hallható előadásánál.

Matisz László

---

Crossroads of life

All the roads from North to South
East to West, meet here at the crossroads
No footsteps to show you the way

Others have gone before

I have travelled many miles,
Many years, till I reached these crossroads
No signpost to show you the way

Leading to joy for you

Who’ll guide me?
Decide for me
Where to go
How to choose

Need a sign
Need a sage man
Who will know
Who’ll advise me

Why is it so hard
Hard to make my mind up
Knowing the end

And if the choice was wrong
Then must you carry on
Until you reach the end?

Or do these roads all lead
Endlessly run to meet
In crossroads of life?


Corners of my mind

Through the night
she holds me tight

Her dark eyes
so restless
as wordless
she questions
wants to know
has to know
all my thoughts
all my dreams
wants to reach, read
my mind

...lying in the dark...feel her eyes search mine...

Can’t tell her what I feel
Can’t find the words she needs to hear from me
...to stop her reaching into the corners of my mind

...read my mind...
...bare my soul...

She wants me
to tell her
find words to
convince her
what I feel’s
what she feels
just as deep
just as sure
lasting and
just as true


Love song

I have found peace
In the warm glow of lamplight
Flames dart and cast shadows on the wall
By the light of the dying fire I try to read your eyes
But your face is turned from me – now
Soon, before long, I know you’ll come to me
Take me by the hand
And desire, like a flame
From smouldering embers kindled back to life
Born from ashes, lighting up the night
Gently warms my sleeping heart.


Cold light of dawn

In the cold light of dawn
Whole town’s asleep I’m alone
Roaming the streets too tired
Scared to go home
Why did I stay out so long?
And what am I going to say?
Coward, liar
That’s what I’ve become
That’s what I’ll be
What you made me
that’s what you made me

Sneaking home like a thief
Through all these bleak empty streets
No one about to know
No one to see
Hiding behind every shuttered eye
May lurk a spy better beware

Fearing every step
Like a hunted beast
What have I become
What have I become

Never thought, never dreamed
I’d come to this, can’t believe
I was so weak, a tool
Easy to fool
Told myself it was just a game
Turned out to be too much for me
Turn the clock back
I don’t want to fear
Fear the light of day
Cold light of dawn
So dazzling
Daylight


Seasons of the heart

She stands and stares into the dark
Searches the shadows of the past
Watching rain stream down the pane
Clouds hanging heavy, weighted with her pain and shame
The twisted quinces standing guard
Frost rimes their gnarled, mottled bark
Bare branches reach for the sky
The silent sentries of her frozen, troubled heart

A crystal sheath of ice – holds her bound, rooted to the ground
Trapped in her nightmare – never ends never gives her rest

Locked in a dark cage, trapped in the mazes of her mind
Lost to the world, ceaselessly searching for

And every year the hardest time
When deep of winter comes around
And fog descends like a shroud
Closing her off from colour, light and sound

And every year she waits for spring
Fearing the changes it will bring
Stirred by the wakening earth
Wishing to share in the promise of rebirth

And every spring she waits to see
The creamy flowers of her tree
Like candles lighting up the green
Stop her from thinking of all that might have been

Prisoner of the past – holds her bound, rooted to the ground
Trapped in her nightmare – never ends, never gives her rest
Locked in a dark cage, trapped in the mazes of her mind
Lost to the world, ceaselessly searching for

Like flowers always seeking light
While summer lasts she’ll come to life
Lose heart as soon as it turns dark
Prey to the ever changing seasons of her heart

Szöveg: Molnár Eszter