Így vagy úgy, mindenki ezzel küzd: mit tegyünk a tradícióval? Túl magas ahhoz, hogy meghaladjuk, túl terjedelmes ahhoz, hogy kikerüljük, folytathatatlan massza, ami eltorlaszolja előlünk az utat.

Nem tudunk Johann Sebastian nélkül élni, és erre akár büszkék is lehetnénk, de Johann Sebastian nekünk már nem old meg semmit. A huszadik század antitradicionalista mozgalmai mára a saját tradíciójuk csapdájában vergődnek, érthető, ha megpróbálnak visszafelé menekülni. Az előadóművészek – talán csak lustaságból? – már a hatvanas években meglátták, hogy a zene jövője a saját múltjában van, és mára a zeneszerzők is – ugyan miért? – csatlakoztak ehhez a nyílvánvaló butasághoz.

Csupa áthallás, feldolgozás, idézettechnika, kommentár, reminiszcencia, stílusjáték, szintézis, újraértelmezés és így tovább. Felsorolni is nehéz mindazt a leleményt, amit a mai szerzők a gondolati eredetiség és a nyelvi konformizmus egybeötvözésére kitaláltak. Légyen bármilyen nagy a megvalósítás, a birtokolt és felhasznált tudás minőségbeli különbsége, a gesztust és a szándékot tekintve ugyanaz, ha valaki egyszerű utánérzéseket ír, vagy ha annyira szerkeszt újra régi műveket, hogy csak a legvájtabb fülűek ismerhetnek föl olykor-olykor egy akkordot vagy egy hangzást...
Természetesen mondhatjuk azt is, hogy a klasszikus zene tulajdonképpen kortárs zene: kortársunk az autóban, a szállodai liftben és a hipermarketekben, magára sokat adó cégeknél az illemhelyeken is...

Valójában észrevétlenül épül be a memóriánkba, harmóniai fordulatai, formai megoldásai, úgy indítanak el jól körülírható feltételes reflexeket, mint a Pavlov csengője, ugyanakkor mára ez a világ az egyes ember számára felfoghatatlan méretűvé és meghatározhatatlanná vált. Az inuitoktól a pigmeusokig, az egyujjas szintetizátorostól a szimfonikus zenekarokig, Hencidától Bonchidáig, Perotinustól Uhrin Benedekig mindenki egyforma eséllyel száll küzdelembe a 15 perces világhírért. Ami valaha is volt, egyúttal aktuális. Ha pedig így van, a zeneszerző sem tehet mást, mint a kor zenei köznyelvét használva hozza létre műveit, erre persze számtalan lehetősége van. A tradíció nyílt, egyértelmű rongálása sem feltétlenül csak haszontalan: előbb-utóbb megteremti azt a hiányt, aminek pótlására már egy minden tekintetben új, a leépült zenetörténetet valóban meghaladni képes zene vállalkozhat.

De természetesen a továbbélésnek is vannak esélyei. Valamilyen erőteljes redukció, a hagyomány stílusokon túli értékeinek a feltárására, radikális újraértelmezése szolgálhatja a zene továbbfejlődését, az emberi létezésben nélkülözhetetlen szerepének a megújítását.

Melis László javaslatai valahol a középen járnak. Igazi mix, talán kicsit a Niels Bohr módján. („Kérek kevert cukorkát 50 fillérért!” „Itt van egy piros meg egy kék, keverd össze!”)

Mindenesetre elég érdesek, élesek és rafináltak ahhoz, hogy a legjobb értelemben szórakoztassanak bennünket. Kirnberger polonézeit juttatják az eszünkbe (Der allezeit fertige Polonaizen und Menuettencomponist), ahol mindig történik valami váratlan, miközben soha nem lendülünk át az ismeretlen és bizonytalan túloldalra. Kitágítja a konvenciók értelmezési tartományát, emiatt megértéssel viseltetünk azok elcsépelt fordulatai iránt is. Ugyanakkor teret kínál arra is, hogy az „újat” a régihez hasonlónak lássuk. Nem esik rosszul.

Vidovszky László

---

Melis László 1953-ban született Budapesten. Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hegedűszakán végezte.

1978-ban alapítója a kortárszenét játszó 180-as Csoportnak, amellyel Európa számos koncerttermében lépett fel az együttes 1990-es feloszlásáig. Öt darabot írt a csoport számára, amiket többnyire lemezen is rögzítettek, és ez idő alatt több, a világ mai zenéjét meghatározó muzsikussal (Louis Andriessen, Steve Reich, Terry Riley) játszott együtt.

Emellett 18 évig tagja és szólistája volt a Schola Hungarica énekegyüttesnek, mellyel mintegy 30 lemezt készített, és számos koncertet adott Európa-szerte. Házi szerzője volt az Artus táncszínháznak és a Monteverdi Birkózókörnek.

A 180-as Csoport megszűnte után alapvetően zeneszerzéssel foglalkozott, két kamara-operája: A mosoly birodalma (1985) és a Kleist meghal (1994). Több kantátát, nagyzenekari dalt, balettzenét és egész estés tánckantátát komponált: Gyöngykánon (1994), Örmény legenda (2001), Veszett világ (2003), továbbá szólóhangszeres darabokat Black & White (1999-2007), A la carte (2005), kamaraműveket: Csellómánia (2000), 3 elírás 2 fuvolára (2003), Wohltemperiertes Cymbal (2006), Ámokfutók zongorás trió (2007), valamint vokális darabokat: Iphigeneia Auliszban, kardalok ógörög nyelven (1998), Az időről és a folyóról, a Voces Equales részére (2001).

Ezen kívül több tucat játékfilmzenét írt és kétszáznál több színházi és rádiójáték zenéjét szerezte. Pillanatnyilag többek között egy operán dolgozik Hölderlin flashback címmel.

Diszkográfia
180-as Csoport I. (Hungaroton 1983, 1995)
Maldoror énekei; Chiron öszvérgyógyászata; The Ceremony LP (Hungaroton, 1989)
Gyöngykánon (Artus, 1994)
Henoch apokalipszise (BMC, 2000)
Örmény legenda (BMC, 2001)
Csellómánia (Hungaroton, 2003)
A la Carte (Hungaroton, 2005)
Wohltempiertes Cymbal (Hungaroton, 2005)
Black & White (BMC, 2008)


Lengyel Zoltán zongoraművész, orgonista. Bach Wohltemperiertes Klavierjának első kötetével diplomázott a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián, 1995-ben.

Szólistaként sikeres koncerteket adott Angliában, Németországban, Spanyolországban, Amerikában, Venezuelában, Szíriában, Irakban, Moldáviában és Magyarországon. A Budapesti Fesztiválzenekarral Stravinsky Petruskájának zongoraszólóját játszotta a Carnegie Hallban és más koncerttermekben. Egy koncertsorozat keretében megszólaltatta Bach összes partitáját, francia szvitjét és Debussy zongoraműveit a budapesti Nádor Teremben. Orgonakoncerteket adott Barcelonában, Gironában és magyar templomokban, saját – szállítható – orgonájával.

Számos zenekar, együttes, kamarazenei és kortárs produkció munkájában vett részt. Tartott zongora-kurzust Venezuelában. Alkalomszerűen színházi és filmprodukciókhoz írt zenét, illetve kulturális weboldalak szerkesztésével, koncertszervezéssel is foglalkozik.