Gadó Gábor - Harcsa Veronika Quintet The Language of Flowers
Gadó Gábor és Harcsa Veronika zenekarának első albuma, a Citizen Jazz magazin ÉLU díját elnyert Shekhinah (2023) Gadó új szerzeményeit tárta közönség elé Harcsa Veronika dalszövegeivel. A The Language of Flowers ugyanakkor arra vállalkozik, hogy Gadó több mint két évtizede, Molnár Eszter szövegeivel készült kompozícióit élessze fel, és a magyar vokális jazz Winand Gábor nevével fémjelzett korszakát örökítse tovább.
A Gadó – Winand alkotópáros 2002 és 2006 között négy albumot jelentetett meg (Corners of My Mind, Agent Spirituel, Different Garden és Opera Budapest), amelyek mindkettejük pályáját új magaslatokra emelték, és több rangos francia díjat elhoztak. A Gadó – Harcsa Quintet ezekről a lemezekről válogatott össze 11 dalt, melyekre úgy tekintenek, ahogyan a jazzsztenderdekre vagy a klasszikus dalirodalomra szokás: olyan dallamokként és szövegekként, amelyeket bárki elővehet, hogy megtalálja bennük a saját hangját.
Az együttesben a Shekhinah-ról és Gadó más projektjeiből már ismerős két fúvós – a belga trombitás, Laurent Blondiau, valamint a szaxofonos, Ávéd János –, míg a klasszikus zene felől Zétényi Tamás, a kortárs zenei élet kiemelkedő csellistája ad meghatározó színeket a zene karakteréhez.
Előadók
Gadó Gábor - gitár
Harcsa Veronika - ének
Laurent Blondiau - trombita
Ávéd János - szaxofon
Zétényi Tamás - cselló
Produkciós adatok
Támogatta a Nemzeti Kulturális Alap.
Zeneszerző: Gadó Gábor
Szöveg: Molnár Eszter
Felvétel: BMC Studio, Budapest 2024 január 29-31
Hangmérnök: Kiss Zsolt
Keverés és master: Fenyvesi Márton
Borítóterv: Anna Natter / Cinniature
Producer: Gőz László
Label manager: Bognár Tamás
Gadó Gábor - Harcsa Veronika Quintet: The Language of Flowers
Online terjesztők listája
HA VISSZALÉPHETNÉNEK AZ IDŐBEN
Milyen nyelven beszélhetnek a virágok? Darwin egyik legvitatottabb elmélete szerint úgy vélte, a növények gyökérzete az agynak felel meg, amely feldolgozza az észleléseket és irányítja a koronát. Pár évvel korábban egy másik Charles, A romlás virágaival megbotránkozást keltő Baudelaire így írt mámorító éjszakai kertekről: „lágy szárán imbolyogva / ontja minden virág a szent tömjénszagot;/ járják az est legét a hangok s illatok; / valcer bús dallama, epedés kába sodra!” Az utóbbi években biológusok hada szentelte magát annak a problémának, hogy a növények képesek-e zene vagy hang létrehozására (a válasz többnyire határozatlan nem: legfeljebb véletlenszerű zörejeket hallatnak, ahogy nekünk a gyomrunk korog).
Egyszerűbb megválaszolni a fordított kérdést, amelyet a lemez címe felvet: milyen nyelv a „virágnyelv”? A kifejezés magyarul a lényeget kerülő, puha eufemizmusra utal. De a floriográfia mára csaknem feledésbe merült tudománya szerint minden egyes virágnak jelentése van, amellyel az érző ember szégyellős üzeneteket küldhet a világnak. A borostyán a házastársi hűség, a jácint a bánat és a gyász, a lótusz az újjászületés szimbóluma, a pipacs pedig a véres harcmezőké, de – a mákkal való rokonsága miatt – a bódult nyugalomé is. Vagy, ahogy a címadó dalban halljuk, az állhatatosság és a szeretet jelképe a harangvirág, s a szintén kék színben pompázó kék nefelejts. Vajon tudták a régiek is, amit a mai tudománynak már alkalma volt kimutatni, hogy a természetben a kék szín előállításához különösen kitartó munkára van szüksége mind a növénynek, mind az állatnak?
Gadó Gábor számára a The Language Of Flowers „egyszerűen egy baromi jó cím”, amely asszociációkat támaszthat a hallgatóban. És hogy miért épp ezek a dalok szerepelnek a lemezen? „Szeretjük őket, és szívesen eljátszottuk újra.”
A Friends Like You sikolyszerű felütése után a blues gitárformuláit halljuk, de sokkal kifinomultabb köntösben. Csakúgy, mint egykor Bach, aki a saját korában valójában divatjamúlt táncformákat, gavotte-ot, courante-ot, miegyebet emelt magas szintre szvitjeiben, úgy Gadó is univerzális szintre emeli a Mississippi-delta zenéjének stílusjegyeit. „Ez nem haiku” – énekli Harcsa Veronika a következő dalban, amelynek persze Haiku a címe: hanyagul meglódított kőről, lehulló levélről, „a »lehetett volna« panaszáról”. Merthogy ez az album végtére is fájdalomról, veszteségekről, elmulasztott lehetőségekről, viszonzatlan szerelmekről, csalódásokról szól. Van olyan ember, aki, ha visszaléphetne az időben, semmit nem változtatna a múlton? – halljuk a kérdést az If I Knew Where To Begin című dalban.
A megdöbbentően hétköznapi felvetést sordinós trombita kíséri, amely mintha lyukat vágna az időn éles hangjával.
A dalok első, de nem utolsó énekese Winand Gábor volt, akit a zeneszerző Gadó Gáborhoz hasonlóan nagyra tartott – nemcsak a magyar, hanem – a franciaországi közönség is. Az énekes három évvel ezelőtt hunyt el. A kétezres évek elején kiadott közös lemezek – a Corners of My Mind, Agent Spirituel, Different Garden és az Opera Budapest – sokak szerint legendás hőskorszakot jelölnek, amelyek megmutatták Winand ösztönös tehetségét és hangjának érzelemgazdagságát. Gadó Gábor azonban újdonságként tekint ezekre a dalokra, úgy, mintha sosem találkozott volna velük. Ahogy egy Bach-passiót vagy egy Beethoven-szimfóniát, úgy veszi elő ezeket a szerzeményeket, amelyeket nagyjából két évtizede komponált Molnár Eszter szövegeire. Nem menne ez másképpen, ha nem találta volna meg a tökéletes előadót ezúttal egy női énekes, Harcsa Veronika személyében, aki első gyermekével volt várandós a felvételek idején. Gadó Gábor és az énekes Shekhinah címmel készítettek közös lemezt 2023-ban. Ezúttal is Ávéd János (szaxofonok, fuvola), Laurent Blondiau (trombita) és Zétényi Tamás (cselló) alkotják az együttest, akik saját ötletekkel és improvizációkkal gazdagították a kompozíciókat. „Vágyakozás a meglepetésre, kíváncsiság – most is ez jellemzett minket munka közben, és ez persze azzal járhat, hogy olyan terepre tévedünk, ahol mi is ismeretlenek vagyunk” – mondta Harcsa Veronika. Arról, hogy mit jelentenek számára ezek a dalok, Gadó Gábor természetes egyszerűséggel beszél: „Csak azt szeretném, hogy ne kerüljenek múzeumba, ne csavarozzuk őket a parkettához, hanem játsszuk el őket újra és újra.”
Nemcsak ez a szerző- és műközpontú felfogás teremt rokonságot a nyugati klasszikus zene évszázados hagyományával. A Let Me Know Peace szelíd melankóliájáról eszünkbe juthatnak John Dowland vagy Thomas Campion reneszánsz kori dalai, amelyeknek visszatérő megszólalója volt a nyugalomra, békére vágyó lélek: de ő az, aki nem pusztán megszabadulni akar a szomorúságától, hanem örömöt találni benne, miként gyönyörűséget láthatunk a hervadásban is. Az újkori ember – s ezt még ma, néhol lelketlen korunkban is osztják – már nem számíthatott Istenre, a felsőbbrendű lényre a bánata enyhítésében, csak abban bízhatott, hogy az érzelmeit megélheti olyan mélységükben, hogy aztán a megélés öröme enyhülést hoz neki. Ebből a gondolatból sarjadt ki az emberközpontú művészet, amelyben a fák, a virágok nemcsak Isten dicsőségét hirdették, hanem az emberi lelket is visszatükrözték. A lemez címadó dalára (The Language Of Flowers) utalva: a harangvirág az állhatatosságot, a rózsa az égető szerelmet.
A szerelem olykor beteljesedik, és felgyújtja az éjszakát (Love Song). Máskor szédítő, gonosz játékká válik: a Milonga, amely eredetileg a fekete dél-amerikaiak humoros, életteli argentin tánca, groteszk, fatális balladává komorul. A beteljesületlen szerelem legismertebb története elevenedik meg az Orpheus and Eurydice operai regiszterében – a történetet Monteverdi és Gluck is hasonló, fenséges és lebegő zenével dolgozta fel, a kompozíció eredetileg az Opera Budapest című lemezen szerepelt. Érdekessége, hogy az orfeuszi panaszt ezúttal egy női hangtól halljuk.
Az introspektív hangulatú All Souls gitárszólójában a Gadó-féle hangzásra csodálkozunk rá: kezében úgy szól a húros hangszer, mintha templomi orgona volna, s miközben az énekes szívfájdalmairól – szerelméről, emlékeiről, sötét éjszakákról – énekel orfikus dalt, a szakrális gitárhanghoz csatlakozik a trombita és a szaxofon. Az egyéni melankólia egyetemessé válik, a hétköznapi szentté. A következő dalban a nap is felkel (Cold Light of Dawn). A lemez fináléja, a Crossroads of Life ismét a régizene évszázados gyakorlatát idézi, amikor a gitár rögzített harmóniái fölött a trombita improvizált szólamát halljuk. Ez az album azt is megmutatja, hogy a szerelem és a bánat legmélyebben akkor átélhető, ha évszázadok zenéjét – és ezrek érzéseit – is felöleljük vele.
Csabai Máté