ÉS
„És”. Két betű. Egyetlen egyszerű szó. Mégis igen komoly súllyal bír.
Olvasni-, látni-, hallgatnivalót kínálni – minden alkotót ez mozgat, akár akarja, akár nem. Az alkotás és a közlés igazából hozzájárul a világ formálásához. Ebből a szemszögből nézve a Deep Ford zenéje semmiféle egységes gondolatot nem tükröz, olyasmit tehát, amiben egyetlen „vagy” képviseli az alternatívát : jazz vagy kortárs zene, együttes vagy szólisták gyülekezete, kottázva vagy rögtönözve, stb. Ezt a vagy-vagy gondolkodást a mellérendelő kötőszó, az „és” helyettesíti. Pontosítsuk: a Deep Ford „és”-e lényegében párbeszéd-típusú. Az egyes részek és résztvevők érezhető hatást gyakorolnak egymásra anélkül, hogy eredeti identitásuk szétfoszlana: mindegyikük autonómiája megmarad és a kapcsolódásukban semmiféle hierarchia nem alakul ki. Azaz egy hatékony, szabad és egyenlő kapcsolatról van szó. A fogalom, amelyet általában a művészetek közötti kapcsolatra használnak, ezúttal alkalmazható az itt együtt játszó három erős zenei egyéniségre ugyanúgy, mint az általuk használt eljárásokra, anyagokra és használatukra, többféle és különböző szinteken: a megálló és a pulzáló ritmusban egyformán, (a számok egymás közötti viszonyára vonatkozóan) haladásban és mozdulatlanságban (dinamika és ostinato), egyéniségekben és közösségben, szervezettségben és meglepetésekben (hirtelen előbukkanás), koherenciában és ellentmondásban, és így tovább.
A folyamatosan elmozduló belső ellentétek nem-feloldásából egy olyan több-hangúság keletkezik, ami teljességgel a létrejövő mű szolgálatában áll; ebből lesz ez a mély gázló (deep ford), amely „az emberek (például a zenészek) között a hang által létrehozott láthatatlan kapcsolódásokra utal, e bizonytalan és természeténél fogva kockázatos átkelésben,” ahogy Robin Fincker fogalmaz. Az nem meglepő, hogy itt mélységről van szó. A „horizontális” meghallgatás, amely az időbeli kibontakozásra koncentrál (a formajáték, mint az emlékezet alakítója), valamint a „vertikális”, azaz a jelen pillanatra összpontosító, a pillanat ízét kimerevítő meghallgatás mellett a Deep Ford egy harmadik dimenziót is kínál, a mélységet, mintegy a hosszanti és a szélességi tengelyek összegzését és kiterjesztését. Minek következtében ez a „tiszta” zene (hangszeres, tehát nincs se szöveg, se bármilyen ismert előzetes magyarázat) nem annyira a világunkra vetett pillantás, hanem annak folyamatban lévő megváltoztatása. Hogy ez éppen egy ennyire atipikus formációtól jön – szaxofon / zongora / ütőhangszerek –, az nem véletlen. A Deep Ford e ritka formáció két példájának a nyomát követi: Alexander von Schlippenbach, Evan Parker és Paul Lovens triójáét, valamint Cecil Taylor, Jimmy Lyons és Andrew Cyrille alkalmi együtteséét, nem esztétikai szinten – hiszen a Deep Ford annyiban is különbözik tőlük, hogy Benoit Delbecq elektronikus hangjait is használja –, hanem az azonos, bár más jellegű testi, intellektuális és politikai elköteleződésben.
KÓDA KARCOLAT FORMÁBAN
A találkozás csodája nem mindig történik meg. A Deep Ford esetében azonban igen, mert az itt összeállt három embernek nemcsak közös pontjai vannak: szerencsés ellentmondás! A jazz-tájkép történetét például máshonnan közelítik meg, így kinek-kinek a pályája is más. Robin Finckert Sonny Rollins és hard bopperei gyújtották lángra és azért ment Londonba, hogy elmélyítse azt, ám ott a legkülönbözőbb kreatív szcénákkal találkozott, például az improvizációs és az elektronikus jazzel. Itt alakította ki a filozófiáját: az együttes hangot kell táplálni, nem „szuperszólistának” lenni (ő egyébként az). Benoit Delbecq, aki végtelen számú zenébe szerelmes, minden elképzelhetőt szintetizálva ritka finomságú zenei poétikát dolgozott ki, s váratlan közelítései közepette termékenyen, érzékenyen játszik az ellentmondásokkal. Kollégáihoz hasonlóan Sylvain Darrifourcq példaszerű művészi etikából indul ki, s bár többször is radikálisan irányt váltott, lelkesedése kiapadhatatlan. Ha a 21. század az ütősök százada, mint ahogy véleményem szerint az, akkor Darrifourcq egyike a legprófétikusabbaknak. Instinktív és intelligens – mindhárman ezt a két i-t követik.
Ludovic Florin
Fordítás: Rácz Judit
