Az itt hallható három kompozíció az utolsó évtized terméséből való, de valamennyi eredete sokkal régebbre nyúlik vissza. Korábban írt művek részletei, elfelejtett motívumok, algoritmusok, új értelmet kapó vázlatok, már nyilvánosságra hozott művek részletei adják a zenei matéria alapjait. 
Mindez számos kérdést vet föl. Egy korábbi szövegbe történő beavatkozás egy idő után már oly mértékben változtathat a mű adottságain, hogy kérdéses, azonosnak tekinthető-e még az eredetivel. Vagy netán soha el nem dönthető módon különbözik a két variáció, és mindkettő teljes joggal tarthat igényt az önálló létre. 
Valójában nem a zeneszerzés lényegéről van-e szó, amikor már megkomponált, végérvényesnek hitt hangokat kicserélünk, átírunk?
A Le piano et ses doubles (2012) című sextett valamennyi darab közül a legösszetettebb. Eredetileg szólózongorára írtam, első megjelenésekor a címe is egyes számban volt (Le piano et son double, 1992). 
A szólistát itt csupán egyetlen MIDI-zongora kísérte – amin egyébként ő maga is játszott. Elsősorban az előadói gesztusok digitalizálása, a hangzó és látható elemek kapcsolatai, ellentmondásai foglalkoztattak. Ezt a változatot később a műveim jegyzékéből töröltem. 
A jelenlegi verziót alapvetően a mikrotonalitás határozza meg. Az itt alkalmazott hangrendszer – a hetvenkét fokú skála – felbontása már elég finom ahhoz, hogy képes legyen megjeleníteni a ma általánosan elterjedt tizenkétfokú hangolás mellett más kultúrákban használatos skálákat, a legfontosabb kommákat, disszonanciákat és konszonanciákat is. Az így létrejövő konszonanciák pontatlanságaik miatt ráadásul
dinamikusabb hangzást eredményeznek, mint az elméletileg tiszta, de a belső mozgásokat teljesen nélkülöző, az örökkévalóságot sugárzó statikus harmónia. A kromatikus félhanglépés hat felé bontása pedig lehetővé teszi, hogy az egyes hangok szerepét tetszőleges  hangcsoportok vegyék át, ezzel organikusabbá téve a hangzást.
Ebben a művemben az újraírásnak számomra különös értelme és lehetősége nyílt meg. A kompozíciós munka ugyanis minden egyes munkafázisban előröl kezdődött, mindig a mű elejéről kiindulva, csupán a már meglévő anyagok folytatásával. Gyakorlatilag minden hagyományos értelemben vett kompozíciós szándék, előrelátás vagy munka nélkül jegyeztem le egy folyamatot, egy tőlem független és mindaddig ismeretlen hangzás megörökítésére.
A Promenade (2015) szintén több korábbi mű zenei anyagára épül, egy már eleve több változatban is megszólaltatható kompozíció (Romantikus olvasmányok, 1983, 1985) központi tételének nagyobb együttesre való átdolgozása és néhány rövid tétel összedolgozása (Összhangzattani jegyzetek, 2011) mellett. A műnek létezik szcenikus változata is, ahol az előadók helyváltoztatásai játék közben módosítják a hangzó tér akusztikai tulajdonságait.
Az előadások során a különböző verziók között egyfajta rivalizálás alakult ki, az előadók is markánsan voksoltak egyik vagy másik változat mellett. Ezért úgy döntöttünk, hogy a mű központi tételének két lehetséges, egyformán érvényes változatát is közreadjuk a lemezen. Ebben a variációban egy korábban elrejtett mozgás ütőhangszerekkel „kierősítve” szólal meg. A kiinduló anyag és az alkalmazott algoritmus mindegyik esetben ugyanaz, de a végeredmény érezhetően más. 
Blackout: szalagzene. Szabad improvizáció. A MAX/MSP programban írt vezérlés lehetővé tette, hogy a gesztusok a játékos számára előre nem látható módon alakítsák a hangzó anyagot. A hangfelvétel elkészülte után minden eredeti anyagot megsemmisítettem.

Vidovszky László


Vidovszky László 1944-ben született Békéscsabán. Felsőfokú zeneszerzői tanulmányait Farkas Ferenc irányításával végezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 
1970-ben féléves UNESCO-ösztöndíjjal keretében Párizsban tartózkodott, ahol a Groupe de Recherches Musicales tanfolyamát, illetve a Conservatoire-ban Olivier Messiaen zeneszerzés-óráit látogatta. Ugyanebben az évben Simon Albert ösztönzésére Eötvös Péterrel, Jeney Zoltánnal, Kocsis Zoltánnal, Sáry Lászlóval és Simon Alberttel együtt megalapította az Új Zenei Stúdiót, amely 1972 és 1990 között több mint 600 kortárs zenei művet mutatott be; a nemzetközileg is jól ismert zeneszerzői és előadói műhely koncertjein Vidovszky zeneszerzőként és előadóként egyaránt közreműködött. 
1972 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Tanárképző Intézetében, 1984-től a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen, 1999 óta pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanít.
Zeneszerzői munkásságának első időszaka az experimentális zenéhez kapcsolódik. Kamarazenei és zenekari művek mellett preparált zongorára, számítógépekre is írt darabokat. Szóló- és kamaraműveiben gyakran kapnak szerepet az audiovizuális elemek és különböző színpadi akciókkal összekötött zenei konstrukciók.
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. Munkásságát számos díjjal ismerték el: 1983-ban Erkel Ferenc-díjat, 1992-ben Bartók–Pásztory-díjat, 1996-ban Érdemes művész címet, 2010-ben pedig Kossuth-díjat kapott, míg 2004-ben a Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

Rácz Zoltán 1960-ban született Budapesten. Ütőhangszeresként diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Már akadémista korában felkeltették érdeklődését az ütőhangszerekre írt szóló és kamaradarabok.
Rendszeresen részt vett az Új Zenei Stúdió munkájában, számos új darabot mutatott be koncerteken és lemezfelvételeken.
1984-ben alapította a nemzetközi hírű Amadinda Ütőegyüttest, amelynek azóta is művészeti vezetője. 
Rendszeresen tesznek eleget meghívásoknak tekintélyes európai fesztiválokon, és számos lemezt rögzítettek. John Cage nekik ajánlotta Four4 című művét, amelyet az Amadinda 1992-ben mutatott be Tokióban. Ligeti György számukra írta Síppal, dobbal, nádihegedűvel című művét, amelynek bemutatójára 2000-ben került sor Metzben. Steve Reich az Amadinda 25 éves jubileumára komponálta Mallet Quartet című darabját. Az együttes 1988-ban Liszt Ferenc-díjat, 2004-ben Kossuth-díjat, 2008-ban pedig Bartók–Pásztory-díjat kapott. 1997-ben a Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehették át.
Rácz Zoltán szólistaként is megkerülhetetlen alakja a magyar és kortárs zenei életnek, lemezre vette és koncerteken is eljátszotta például Eötvös Péter Triangel című darabját. 1992 és 1996 között a Budapesti Fesztiválzenekar első timpanistája volt, majd öt éven át a Magyar Televízió kortárszenei programszerkesztőjeként dolgozott.
1997-ben Wilheim András zenetörténésszel megalapította az UMZE kamarazenekart.
1990-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanít, és mesterkurzusokat tart világszerte.
2002-ben a Francia Köztársaság Chevalier de l’Ordre des Arts et des Lettres címmel tüntette ki.

Keller András 1960-ban született Budapesten. Tizennégy évesen került a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola növendékei közé, ahol Kovács Dénes, Rados Ferenc és Kurtág György, Salzburgban pedig Végh Sándor tanította.
1983-ban megnyerte a Hubay hegedűversenyt, ezt követően Ferencsik János meghívására az Állami Hangversenyzenekar koncertmestere, egyidejűleg az Országos Filharmónia szólistája lett.
1984 és 1991 között a Budapesti Fesztiválzenekar koncertmestereként is dolgozott. 
1987-ben alapította a Keller Quartettet (Keller András, Pilz János, Gál Zoltán, Kertész Ottó), amely 1990-ben a világ legjelentősebb vonósnégyes-versenyei között számon tartott Evian és Premio Paolo Borciani versenyt is megnyerte.
Keller András szóló- és kamarazenei felvételei rangos díjakat nyertek el, 1996 és 2006 között például hat alkalommal a Deutsche Schallplattenpreist. Hegedűművészként rendszeresen fellép neves európai fesztiválokon és koncerttermekben, illetve tart nemzetközi mesterkurzusokat.
Karmesterként 2003 februárjában debütált az Orchestre di Padova e Veneto élén. 
2005 óta szerkeszti és irányítja a Pannonhalmi Arcus Temporum Fesztivál zenei programjait.
2007-től a Concerto Budapest zeneigazgatója, ahol a klasszikus repertoár bővítése mellett nagy hangsúlyt fektet a XX. századi, illetve kortárs zeneművek előadására (sok esetben magyarországi bemutatására), és jeles magyar, illetve külföldi vendégművészek meghívására.
Kezdeményezésére 2018-ban a Concerto Budapest égisze alatt született meg, és azóta is a zenekar keretei között működik a Ligeti Ensemble, amely a Budapest Music Centerben tartja koncertsorozatait.
Több tucat nemzetközi díja mellett Keller András 1995-ben Liszt-díjat vehetett át a Keller Quartet tagjaként, 2012-ben Bartók–Pásztory-díjjal és Érdemes Művész címmel, 2021-ben pedig Kossuth-díjjal jutalmazták munkásságát.
2016 óta a londoni Guildhall School of Music and Drama professzora.

Ligeti Ensemble
2018. május 28-án, Ligeti György születésnapján adta első koncertjét a Concerto Budapest égisze alatt született és keretei között működő új formáció, a Ligeti Ensemble. Az együttes Keller András, a Concerto Budapest zeneigazgatójának kezdeményezésére, Keller András és Rácz Zoltán művészeti vezetésével kezdte meg a munkát.
A névválasztás egyértelműen kijelöli a kamarazenekar céljait: Ligeti György életművének ápolása mellett a zenetörténet jelenének és elmúlt bő évszázadának napjainkra klasszikussá érett remekművei mellett a jelenidejű magyar kortárs zene folyamatos képviselete áll a Ligeti Ensemble működésének fókuszában.