A Greenergy ajánlása

A jazz ősi energiákra – a természetességre, a spontaneitásra és a közösségi szellemre – épül. Azon ritka művészeti ágak egyike, amely még őrzi a társas örömzenélés értékeit, és amelyben harmonikus egységet alkot a tradíció és a modern, újító szellem.

A lemez alkotói – hozzánk hasonlóan – fiatalos energiával és magabiztosan járják saját útjukat. A zenében elmerülve megtapasztaljuk, hogy a harmóniákból miként születnek új alternatívák, melyek visszavezetnek minket az ihletet adó öröm forrásához: a természethez. Ez a mi igazi hozzájárulásunk.

---

A lemez felvétele örömteli élménnyel ajándékozott meg. Dániellel egy győri fellépés alkalmából ismerkedtünk meg, ami előtt, őszintén szólva, nem igazán tudtam, mire számítsak. Amikor azt mondják: „helyi ritmusszekció”, általában a legrosszabbra kell felkészülni, de pillanatok alatt kiderült, Dániellel kapcsolatban szó nem lehet „helyi” jellegről. Sokféle hatás kicsendül a játékából, beleértve mély ismereteit a jazzről, valamint a csodálatos, magyar klasszikus zenei hagyományt, amit mind különleges gyönyöruséggel tud ötvözni.

Nem volt könnyű feladat ezt a zenét játszani, hiszen a darabok nagy részét még soha nem adtuk elő, és alig volt időnk a felkészülésre, ezért a felvétel mindnyájunktól nagy összpontosítást követelt. Eközben, úgy érzem, nagyon jó csapatszellemet alakítottunk ki, és azt hiszem, hogy ez a szellemiség átragyog a lemezen.

Magyarország időközben második hazámmá lett, hiszen a feleségem magyar, és ennek a kötődésnek sok új és váratlan előnyét tapasztalhattam meg, beleértve a felvételen hallható urak barátságát is, akik történetesen az általam ismert legjobb zenészek közé tartoznak. Remélem ugyanakkora élvezet lesz hallgatni a lemezt, mint amekkorával feljátszottam.

Chris Potter

---

Contribution (Hozzájárulás):

Négy különböző egyéniségű és sorsú zenész hozzájárulása valamihez, ami az adott és megismételhetetlen pillanatban jön létre, és amihez a kompozíciók csak csatornaként szolgálnak. A saját ötletek és az egyéni kreativitás beadása a „közösbe”, illetve a másik iránti maximális nyitottság és elfogadás, tehát a közös nyelv megtalálása.

A megismételhetetlen pillanat adta lehetoségek el nem szalasztása, sőt, inkább kiaknázása. A kompozíciók karakterének közös felfedezése.
Adni valamit az albumon hallható zenével, reményeink szerint gazdagítani egymást és másokat. Ezzel a pár darabbal hozzájárulni valamihez, ami túlmutat rajtunk, a zenén és mindenen; a Nagy Egészhez!

Szabó Dániel

---

Lelki rokonok

Túl a csodálatra méltó tehetségükön, a lemezen hallható zenészeknek van még legalább egy közös tulajdonsága, és ez a teljes nyitottság. Szabó Dánielt évekkel ezelőtt, szólózongora koncerten hallottam Londonban, amelynek során felvillantotta hazája gazdag klasszikus zenei hagyományait, mindeközben kitörő fesztelenséggel improvizált. Emellett rendszeresen játszik a Borbély Műhelyben, Magyarország egyik legjobb etno-jazz zenekarában is, ahol viszont hazája egy másik zenei kincsesbányáját aknázza ki. De ha az ember saját triója vagy kvartettje fellépését csípi el, akkor csak az adott pillanatban dől el, hogy épp tüzes post-bop, vagy mélyen intellektuális stílusban játszik. Vagy hallgassuk meg a Modern Art Orchestrával, hogy rácsodálkozhassunk arra a drámai mélységre, amellyel a big band-hangzáshoz nyúl.

Miután megnyerte a Jas Hennessy Zongoraversenyt a Montreux-i Jazzfesztiválon 2000-ben, Szabó Dániel az Egyesült Államokban folytatta tanulmányait. 2005-ben diplomázott a New England Conservatory-n Bob Brookmeyer és Danilo Perez tanítványaként. A rákövetkező évben megnyerte Párizs város nagydíját a Martial Solal Jazz Zongoraversenyen. De nem a nemzetközi versenyeken elért első helyezések, hanem a szenvedély, készség, humorérzék és zenei intelligencia együttes jelenléte teszi Szabó Dánielt különlegessé, nem is említve zeneszerzői eredetiségét. Nagy hullámokat vetett eloző lemeze a Warnernél, amelyről a tekintélyes brit kritikus, Jack Massarik így írt: Szabó rendkívül eredeti, szorosra fűzött triózenéjét akár kamarajazznek is nevezhetnénk, de ezen túlmutat a magyar vérüknek köszönhető tűz és érzékiség, ami ugyannyira erőteljessé, mint líraivá teszi a dolgokat.

Felesleges lenne ezen a helyen hosszasan bemutatni Chris Pottert, aki generációjának egyik, ha nem a legnagyobb hatású tenorszaxofonosa. Nagyon hasonlatos Szabóhoz abban, hogy nem briliáns technikája és hangszerének könnyed, mégis magabiztos kezelése teszik hallgatóságára a legnagyobb hatást, hanem istenadta tehetsége, hogy szinte bármilyen zenei forrásból képes meríteni. Rejtélyes módon arra is képes, hogy fúvós hangszerein különböző nyelveken szólaljon meg eltérő zenei környezetben, és mégis mindig teljesen önmaga maradjon. Akárcsak Szabó Dániel, ő is képes kifejezni az érzelmek teljes skáláját a zenéjével. Aki már átélte a Chris Potter’s Underground perzselő, sokszor funky töltésű intenzív akaraterejét, nem fogja elhinni, hogy a Song for anyone című, utolsó lemezén milyen mívesen metszett, kortárs kamarajazzt hall.

Talán Szandai Mátyás bőgős a legkevésbé ismert tagja a kvartettnek, de ennek főleg párját ritkító szakmai alázata az oka. 1996-ban 19 évesen tűnt fel, amikor a magyar etno-jazz vezető alakja, a szaxofonos-furulyás Dresch Mihály hívta meg világhírű együttesébe, ahol azóta is játszik. Az azóta eltelt években viszont az egyik legtöbbet foglalkoztatott bőgőssé vált Magyarországon, és ez nem kis teljesítmény ott, ahol egymást érik a jobbnál jobb nagybőgősök. Továbbá a külföldi nagyságok idelátogatásakor is talán ő kapja a legtöbb meghívást, így már játszhatott Archie Shepp, David Murray, Herbie Mann, Chico Freeman, Rosario Giuliani, Charlie Mariano, Hamid Drake, William Parker, Rob Brown, Kurt Rosenwinkel, Gerard Presencer, Zbigniew Namislowski és Chris Potter kísérőzenekarában is. Emlékszem egy alkalomra, amikor Archie Shepp – miután a Dresch Quartettel a BMC számára rögzített lemezét adta elő Pesten – olyannyira elámult Szandai játékán, hogy egyre-másra bíztatta, szólózzon még. Szandai az ideális partner mind Potter, mind Szabó számára – utóbbinak minden zenekarában állandó tag –, mert annyira nyitott, olyan sokoldalú, és nem kevésbé virtuóz. Mindezt ismert szerénységével tartja kordában.

Németh Ferenc mind a nemzetközi, mind a magyar színpadokon széles körben ismert. Hihetetlenül finoman, de elképesztő technikával dobol. Az utóbbi évtizedben főleg az új gitáros fenoménnel, Lionel Louekével dolgozott. Háromévesen kezdett dobolni, és New York-ba a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd a bostoni Berklee School of Music-on, a New England Conservatoryn és a Los Angeles-i Thelonious Monk Institute-on át érkezett. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy mindenkivel játszott, aki számít a jazz világában. Night Songs című bemutatkozó lemezét 2005-ben adta ki, John Patitucci, Chris Cheek, Mark Turner, Lionel Loueke és Aaron Parks közreműködésével, nyolc saját szerzeményével, amelyek igen erőteljes és eredeti zeneszerzőnek mutatják. Szintén sokat elárul róla, hogy európai dobosként képes volt magasan jegyzett zenészpartnerré válni a New York-ra jellemző gyilkos versenyben, mindeközben, nem meghazudtolva visszafogott zenei megközelítését, folyamatosan feszegeti a jazzdobolás művészetének határait.

Úgy gondolom, nincs értelme itt sorra venni ennek a kivételes lemeznek minden pillanatát. Elég annyit leszögezni, hogy Szabó Dániel és Chris Potter találkozása a zenei egyéniségek roppant termékeny kombinációját hozta létre. Szabó fajsúlyos szerzeményeivel, a nagyszerű szólókkal és a játékosok villámló és intelligens interakciójával az egész lemez olyan, mint egy kötéltáncos mutatványa a magasban, hiszen ilyen eredeti gondolatok és ilyen tiszta tagoltság mellett bármilyen hiba azonnal fülsértővé válna. De ők mindvégig a kötélen, a „játék” magas régióiban maradnak.

Pallai Péter
Angolból fordította Zipernovszky Kornél

---

Köszönet

mindazoknak, akik az albumon játszanak, és annak létrejöttében segítettek:

Mindenekelőtt Chris-nek, aki ötletgazdag játékával, nyitottságával és pozitív kisugárzásával hihetetlenül sok inspirációt adott mindnyájunknak!

Matyinak és Ferinek is a zenei alázatukért és a rendkívül magas művészi mércéért!

Schram Dávidnak a felvétel, Michael Perez-Cisneros-nak és Jonathan Jacobi-nak a hangzás minőségéért!

Csider Károlynak és Meggyesi Balázsnak az elsőosztályú hangszerekért!

Mindenkinek a BMC-ben, azért a megalkuvás nélküli, értékteremtő munkáért, amelynek nagy örömmel vagyok újra a részese!

Külön köszönet Kassai Ákosnak és Lukács Katának a kultúra, és azon belül az improvizatív zene iránti elkötelezettségükért és szeretetükért!

Hálás köszönet a családom minden tagjának, kiemelten Bettinek és Áronnak!

Köszönöm a Teremtőnek, hogy az alkotás küzdelmeit, örömeit és a játék szépségét ismét átélhettem!