„Hogyan lettem dirigens? Úgy, hogy nem vagyok dirigens: én muzsikus vagyok, aki azért dirigál, mert úgy érzi, zene nélkül nem tud élni.”  Végh Sándor

 

 

Schubert nyolc szimfóniája közül a négy utolsó a Capriccio kiadó CD-in (Capriccio CD 10535, 10503) már eddig is elérhető volt a Camerata Academica előadásában Végh Sándor vezényletével – köztük a méltán híres h-moll (D. 759) „Befejezetlen” és a „Nagy” C-dúr (D. 944) Szimfónia. Ez utóbbiból – melynek elvezénylésével az idős mester ifjúkori vágya vált valóra – egy egyedülálló felvétel a BMC Végh Magyarországon (BMCCD194) kiadványán is helyet kapott. Az első négy szimfónia viszont, melyeket a szerző 1813 és 1816 között komponált, eddig nem voltak elérhetőek Végh Sándor vezényletével.

A jelen összeállításban hallható, eddig kiadatlan felvételeket a Kölni Filharmónia koncerttermében rögzítették a Camerata Academica Schubert-ciklusán, melynek keretében 1996. május 26-a és június 2-a között a szerző összes szimfóniája megszólalt.


Végh Sándor élete

Végh Sándor – hegedűművész, kamarazenész, dirigens és tanár –, a XX. század egyik legjelentősebb muzsikusa Kolozsvárt született 1912. május 17-én. 12 évesen felvételt nyert a budapesti Zeneakadémiára, ahol Zsolt Nándor, majd Hubay Jenő növendéke volt, kamarazenére Weiner Leó és Waldbauer Imre tanította. Egy évig zeneszerzést is tanult Kodály Zoltánnál.

1929-ben Reményi-díjat nyert, 1931-ben kapta meg diplomáját a Zeneakadémián, és ugyanekkor Hubay-díjban is részesült. Első vonósnégyesét, az Új Magyar Vonósnégyest 1935-ben alapította meg. 1936-ban több európai városban – így Budapesten és Bécsben, valamint az Új Zene Nemzetközi Társaságának fesztiválján Barcelonában – Végh együttese mutatta be Bartók V. vonósnégyesét. A bemutatók előtt maga a szerző is többször foglalkozott a pályája elején álló kamaraegyüttessel, és a próbák során igen jó munkakapcsolat alakult ki Végh és Bartók között, ami a későbbiekben is megmaradt.

Második vonósnégyesét 1940-ben alapította. A Végh-kvartett 1946-ban részt vett a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen, ahol a zsűri egyhangú döntéssel nekik ítélte az első díjat; ezzel kezdetét vette az együttes három évtizeden átívelő világkarrierje. Végh Sándor a versenyt követő években Franciaországban, majd Svájcban és Németországban élt, végül élete utolsó évtizedeiben Ausztriában, Salzburgban talált otthonra.

Végh a század legkiválóbb muzsikusaival zenélt együtt. Fellépett többek között Dohnányi Ernő, Fischer Annie, Mieczysław Horszowski, Wilhelm Kempff, Rudolf Serkin, Yehudi Menuhin kamarapartnereként. Pablo Casalsszal hosszú éveken át játszott együtt a legendás csellista Prades-i fesztiválján. 1964-ben az olaszországi Cervóban Végh megalapította saját kamarazenei fesztiválját, mely mind a mai napig megrendezésre kerül, és amelyen az elmúlt majd öt évtized során számos világhírű muzsikus lépett fel.

Végh egész életében kiemelt fontosságot tulajdonított annak, hogy a felnövekvő generációknak továbbadja tudását. 1941–46-ig a budapesti, majd később a baseli, freiburgi, düsseldorfi és salzburgi zeneakadémiákon vezetett hegedűosztályt, és számos mesterkurzust is tartott a világ különböző pontjain. 1972-ben a dél-angliai Cornwallban, Prussia Cove-ban létrehozta az International Musicians Seminart, mely mesterkurzus a mai napig híven őrzi Végh zenei örökségét.

Húsz évvel a Végh-kvartett megalapítása után, feltehetően 1961-ben hozta létre volt növendékeiből a Végh Sándor Kamarazenekart az akkor már nagy hírnévnek örvendő muzsikus. Az együttes 1961 őszén Svájcban és Németországban turnézott, 1962-ben és 1963-ban a Prades-i Fesztiválon, majd 1964-ben Cervóban is fellépett. Anyagi nehézségek miatt azonban a zenekar hamarosan kénytelen volt befejezni tevékenységét.

Dirigenssé válásában Végh a döntő impulzust az egyesült államokbeli Marlborói Zenei Fesztiválon kapta, ahol pályájuk elején álló kiváló fiatalok kamarazenéltek hírneves muzsikusokkal, és a résztvevők alkalmi zenekart is alkottak. Végh négy alkalommal, 1974-től 1977-ig vett részt a Marlborói Fesztiválon, és mind a négy évben vezette a zenekart, amelyben ezekben az években olyan, később világhírűvé vált muzsikusok is játszottak, mint Kim Kashkashian, Yo-Yo Ma, Mischa Maisky és Shlomo Mintz.

Élete utolsó két évtizedében Végh Sándor művészi tevékenységében egyre inkább a dirigálás került előtérbe. Ezekben az években Végh változatlanul koncertezett hegedűművészként is, míg aztán időskori ízületi problémái miatt le nem kellett tennie a vonót. A Camerata Academica kamarazenekart Végh 1978-tól egészen 1997-ben bekövetkezett haláláig vezette, ám a salzburgi együttes mellett időről időre más zenekarokat is vezényelt, így többek között az Európai Kamarazenekart, a Berlini és Bécsi Filharmonikusokat, valamint a Bécsi Szimfonikus Zenekart.

Művészetének elismeréseképp Végh számos kitüntetést és díjat kapott, többek között a Brit Birodalom Érdemrendjét (Honorary Commander of the Most Excellent Order of the British Empire, 1989), a francia Művészeti és Irodalmi Érdemrend Lovagi fokozatát (Chevalier de l’Ordre des Arts et des Lettres, 1989), az Osztrák Tudományos és Művészeti Érdemrend I. osztályát (Österreichisches Ehrenkreuz für Wissenschaft und Kunst I. Klasse, 1992). Magyarországon megkapta a Magyar Népköztársaság Aranykoszorúval díszített Csillagrendjét (1987), a Pro Cultura Hungarica díjat (1995) és a Budapest Díszpolgára címet (1995). A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tiszteletbeli tanárává fogadta (1992), a Végh-kvartettel pedig Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjban részesült (1989).


Végh Sándor és a Camerata Academica

A Camerata Academica Salzburg kamarazenekart az 1951/52-es évadban alapította Bernhard Paumgartner a salzburgi Mozarteum tanáraiból és diákjaiból. A zenekar rövid idő alatt jelentős ismertségre tett szert: állandó meghívottja lett a Salzburgi Ünnepi Játékoknak, s hosszú éveken keresztül olyan kiváló művészek voltak az együttes visszatérő szólistái, mint Clara Haskil és Anda Géza. A hatvanas években a zenekar idősödő vezetője mellett több dirigens is megfordult a Camerata élén.

1978-ban Végh Sándor vette át a salzburgi Camerata Academica vezetését. Az ezt követő majd’ két évtizednyi közös munka során az együttes virágkorát élte, s a világ legjobbjai közé került. Számtalan külföldi vendégszereplés mellett 1983-tól a zenekar ismét rendszeres vendége lett a Salzburgi Ünnepi Játékoknak. Végh, miután átvette az együttes vezetését, lassanként az egész zenekart lecserélte, egyedül a nagybőgőst hagyta meg. A Camerata hangzásvilágában meghatározó volt, hogy vonósai jellemzően Végh-tanítványok voltak. Ennek eredményeképp egy olyan egyöntetű vonóshangzás és stílusegység jött létre, mely egyedülálló volt a maga nemében. „A Camerata számomra hangszer, tagjai lelkem minden rezdülését megérzik. Igen sok örömet adnak.” – vallotta Végh egy interjúban. A Camerata eleinte kis létszámú vonószenekarként működött, amely legfeljebb két oboával és két kürttel egészült ki. Később az együttes létszáma gyarapodott, a fúvóskarban nem egyszer neves szólisták is boldogan fellépést vállaltak.

Salzburgi zenekar lévén a Camerata kiemelt figyelmet szentelt Mozart életművének. Végh számos Mozart-művet játszott lemezre zenekarával, a divertimentók és szerenádok felvétele Grand Prix du Disque díjat nyert. Végh Mozart-interpretációit rangos elismerésekkel jutalmazták, megkapta többek között Salzburg városa és a bécsi Mozart Egyesület arany medálját. A zenekar gazdag, változatos repertoárjában megtaláljuk továbbá Bach, Bartók, Beethoven, Berg, Brahms, Dvořák, Haydn, Mendelssohn, Schönberg, Schubert, Stravinsky, Veress, Weiner, Wolf és mások műveit is. Végh Sándor nem a szó szokásos értelmében volt karmester. A Camerata olyan volt kezei alatt, akár egy többszörösére növelt vonósnégyes. Nagyon sok próbát tartott, és aprólékos munkával dolgozta ki a műveket. A zenekar gyakran még az ő érkezése előtt elkezdte a munkát, de elég volt, hogy belépjen az ajtón, az együttes máris egészen másképp szólt. A Camerata tagjai mesélik, hogy Végh rendkívül inspirálóan hatott rájuk; a jelenléte olyan erős volt, hogy képtelenség volt más módon zenélni, mint ahogy ő azt elképzelte és sugározta. Elég volt egy pillantás, egy mimika, egy gesztus, egy mozdulat, és minden a helyére került.

Lőwenberg Dániel