Meseliá-nak egy kis hegyet hívnak, a szülőfalum (ma már város), Pomáz határában. A név szerb eredetű, pontos jelentése homályba vész, a magyarok gyakran „mesélő hegyként” emlegetik.

Gyermekkorom egyik kedves helyének meséi olyan emberekről szólnak, akik évszázadok óta együtt élnek, dolgoznak, harcolnak, örömüket-bánatukat megosztják egymással – magyarok, szerbek, németek, szlovákok, zsidók és cigányok. Cseppben a tenger: ez a hegy számomra önmagán túlmutató szimbólum. Ha dallammá válik, akkor a magyar jelleg dominál benne, az említett népek felhangjaival, sok improvizációval, mint ahogy a pomáziaknak is gyakran kellett pillanatok alatt cselekedniük, ha életben akartak maradni, hiszen a háborúkkal, hódoltsággal, forradalmakkal és természeti katasztrófákkal teli évszázadok során, amelyek ezt a fővároshoz közeli kis közép-európai olvasztótégelyt sújtották, bizony szükség volt a találékonyságra. Ez az oka annak, hogy a Meselia olyan zenévé vált bennem, amely a körülötte élő emberek különbözőségét és azonosságát is tükrözi, amelyet megtölt az itt élők öröme, bánata, félelme, melankóliája. Az egykor szemben lakó öreg néni zenéje ez, aki a szlovák fuvarosokkal tótul trécselt, a svábokkal svábul, de akkor sem jött zavarba, amikor a cigányok a saját nyelvükön szóltak hozzá. Közép-Kelet-Európa zenéje ez, s elsősorban persze Magyarországé, ahol számtalan kultúra találkozott és olvadt eggyé a századok során. Ugyanakkor jazz is, hisz részben improvizatív, igen nyitott, és kétségkívül magán viseli az eredeti afro-amerikai zene jellegzetességeit, ha olykor erősebbnek is érezzük a Kárpát-medence vagy Bartók zenéjének hatását.

Nem véletlen, hogy a legendás amerikai jazzfuvolista, Herbie Mann, nem sokkal a halála előtt Magyarországra jött. Nagyon különleges helynek látta hazánkat – az ő gyökerei is ide vezettek –, s úgy gondolta, hogy a szlovák, román, szerb, horvát és más zenei áramlatok itt találkoztak, gazdagították egymást és a magyar kultúrát. Az volt a meggyőződése, hogy zeneileg valami hasonló történik itt, mint Latin-Amerikában az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején, amikor a jazz bekerült a térség olvasztótégelyébe, s ezzel együtt a műfaj is vérfrissítést kapott a latin zenétől. Szeretném hinni, hogy igaza volt, s hogy a Meselia album is egy kis lépés ezen az úton.
Az idehaza Borbély Műhely néven négy esztendeje működő zenekar megalakításakor a fülemben régóta csengő, s másik együttesem, a Quartet B hangjától lényegesen eltérő hangzást követve alakítottam zongorás kvartettet, s választottam társakat.

Létfontosságúnak tartottam, hogy a dobos Baló István legyen, aki gyakorlatilag átírta a dob nyelvét arra a zenére, amely a népzene és a modern jazz határvonalán helyezkedik el, arra tehát, amit mi játszunk. Karizmatikus egyéniség, és ez meghatározza a játékát is. Valahányszor együtt muzsikálunk, érzem, hogy mi vagyunk a zenekar két meghatározó pólusa.

A tehetséges, fiatal bőgős, Horváth Balázs évek óta társam. Hihetetlenül rugalmas muzsikus, aki állandóan fejlődik. Örömmel vállalta a kihívást, hogy Balóval játsszon, és mára kialakult összeszokottságuk jelenti számomra a zenekar „Kelet-Európa groove”-ját.

Cseke Gábor szokatlan választásnak tűnhet, hiszen mainstream zongoristaként lett (el)ismert. Tudtam, hogy kiváló zenész, és kíváncsi voltam, hogy nagyszerű elődei (Nagy János, aki saját projektjeire akart koncentrálni, és a neves bostoni New England Conservatoryba ösztöndíjat nyert Szabó Dániel) után képes-e megfelelni ennek a kihívásnak. Úgy érzem, remekül sikerült neki. A felvétel idején mondta: „egy új világ nyílt meg előttem”.

Ami a vendégmuzsikusokat illeti, a cimbalmos Lukács Miklós zenei életünk egyik nagy felfedezése. Minden hangja kamarazenei igénnyel szólal meg, igazi élmény duetteket játszani vele (mondhatni: egy húron pendülünk). Különösen örülök azoknak a pillanatoknak, amikor a tárogató és a cimbalom, ez a két tipikus magyar hangszer találkozik a hagyományokból táplálkozó, mégis új szerepkörben.

Lantos Zoltán, a kiváló hegedűs, aki főleg az indiai zenében való jártasságáról és improvizációiról ismert, örömmel csatlakozott. Igen sokoldalú muzsikus, ezt bizonyítja, hogy a stúdióban mindössze ennyit mondtam neki: „ez Kelet-Európa és Bartók”, s ő azt játszotta, amit megálmodtam.

Hálával tartozom mindannyiuknak odaadó közreműködésükért, valamint a pomáziaknak, s azoknak az egyszerű embereknek, népzenészeknek, akiket valaha is szerencsém volt hallani, s akiktől nagyon sokat tanultam, továbbá Bartók Bélának, Ráduly Mihálynak, Nagy Jánosnak, Szabó Dánielnek és Kölcsényi Attilának hiszen ők tették lehetővé, hogy ez a zene létrejöjjön.

Borbély Mihály
lejegyezte: Pallai Péter

---

Borbély Mihály zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta klasszikus klarinét, illetve jazz szaxofon szakon. Pályafutása során eredeti hangszerei (klarinét, altszaxofon) mellett különleges fúvós hangszerek megszólaltatására is specializálódott (például tárogató, népi furulyák, kaval, dvojnice, fujara, okarina, bombard, zurna), továbbá szoprán- és tenorszaxofonon is játszik.

A Vujicsics együttes alapító tagja, emellett a nép- és világzene, a jazz és a kortárszene területén egyaránt tevékenykedett, különböző formációk tagjaként vagy szólistaként. Számtalan lemezfelvételen közreműködött; Európa-szerte, az USA-ban és Ausztráliában olyan jeles előadókkal dolgozott együtt, mint a Bokros zenekar, Nikola Parov, Sebestyén Márta, a Sebő együttes, a Hungarian World Music Orchestra, Tolcsvay László, a Budapest Big Band, Dresch Mihály, Grencsó István, Kőszegi Imre, a László Attila Band, Oláh Kálmán és a Trio Midnight, Ráduly Mihály, Szakcsi Lakatos Béla, a Test Jazz Group, Trilok Gurtu, az Arnie Somogyi Improvokation, Michel Montanaro és nemzetközi „Vents d’Est” zenekara, Herbie Mann, a Saxophone Summit (Michael Brecker-David Liebman-Joe Lovano), Jirí Stivín, Zbigniew Namysłowski, a Rova Saxophone Quartet, Eötvös Péter, a Nemzeti Filharmonikusok, az UMZE Kamaraegyüttes és a 180-as Csoport. Koncertezik és felvételeket készít az általa vezetett Borbély Műhely és a Quartet B elnevezésű zenekarokkal, valamint a zongorista Binder Károllyal duóban is.

A tanítás életének és zenefilozófiájának fontos eleme. 1979 óta aktív zenepedagógus. 1986-tól a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola, 1990 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszékének tanára, 1997 és 2000 között ugyanott tanszékvezető is volt. Emellett számos helyen tartott előadást, s vezetett kurzust idehaza és külföldön egyaránt (például a Birmingham Conservatoryban, a londoni Royal Academy of Musicban, a Conservatoire de Lyonban, a Lamantin Jazz Táborban, a Nemzetközi Klarinétos és Szaxofonos Táborban, a Szombathelyi Bartók Szemináriumon, a Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézetben stb.).