(...) Már az első pillanatban, hogy a Tartim-szigetcsoportot megpillantottuk, mindenki számára nyilvánvalóvá vált, az előttünk álló gyűjtőút merőben eltér a megszokottaktól. A partok rózsaszín és zöld színben játszottak, a levegő párás volt, a szem mégis messzire ellátott, a kristálytiszta tengervíz zölden habzó hullámokat vetett. Fényes csőrű madárrajok misztikus jeleket karcoltak az égre, a nap sugarai örvénylően váltogatták színeiket, egy-egy hosszabb sugár csilingelő hangot hallatott, ahogy a tengert súrolta.

Ekkor kicsiny, tömzsi madár szállt hajónk orrába, gyűjtőcsoportunk legnagyobb megdöbbenésére kék és narancs szárnyát széttárva földöntúli dalba kezdett. Homlokán ibolya egy-szem csillogott, megnyugtató tekintete mindenkiével egyidőben találkozott. Sosem hallottunk ehhez fogható muzsikát. A dallamok szabadon szálltak a levegő-ben, majd csigavonalba rendeződtek, és körbe-körbe keringtek hajónk körül. Így tudhattuk meg, hogy hosszas kutatómunka helyett, ezúttal a dallamok fognak utat találni hozzánk. És igen, így történt ez később is. Egy dallamot egy meredek partfalról jegyezhettünk le, amint a belső tó felszíne kottakép-formán tükrözte rá a fényt, vagy az elfogyasztott ízletes gyümölcs magjába rótt ábra megpillantása után, belső hangként hallhattuk a sosem volt zenét. Egyikünk sem vett részt gyűjtő-úton ezidáig, hol pikkelyes szárnyasok téblábolásának ék alakú lábnyomait vették volna a lejegyzés alapjául, vagy a többfejű őzek vakkantásszerű akkordhangjait rögzítették volna felvevőjükkel. (...)


Jó, jó, lehet hogy ez valószínűtlen magyarázatnak tűnik a lemezanyag származását illetően... Miért, az hihetőbb, hogy egy kiskunhalasi srác találkozik egy chicagói, indián származású afro-amerikai dobguruval, s az első dobütése hallatán egyértelműen tudja: ő az a mester, akinek a tarsolyában lévő tanítás kizárólag neki van címezve? Aztán meghívják a balassagyarmati bőgőst (misz-tikus módon a dobossal ők már ismerik egymást), majd a trombitás-hegedűs kendó mestert, barátságot kötnek, egy kiadó melléjük áll és lemezt csinálnak. Azután félévente találkoznak, mondataikat onnan folytatják, ahol abbahagyták. És a zenét is.

Nem valószerű történet. S ugyanez az álomszerűség kíséri végig a lemez darabjait: a következő pillanat-ban benne rejlik a gyökeres változás lehetősége. Köszönöm briliáns zenésztársaimnak, hogy élnek az átformáló és megújító energiával, és köszönöm Neki, ki álomban ringat mindannyiunkat.

Tóth Viktor

tothviktor.hu


Érzésem szerint minden zenei stílus, nevezzük nyugati vagy indiai klasszikus zenének, jazznek, reggae-nek, funknak vagy annak a rengeteg féle népzenének, amely szerte a világon megtalálható, ugyanannak az egy esszenciának a megjelenése. A stílus csak egy adott zenész vagy együttes személyiségét tükrözi, de az eredete attól még ugyanaz. Szerintem ez azért nagyszerű, mert lehetővé teszi számomra, hogy rengeteg különböző, kiváló művésszel játszhassak együtt a világ legtávolabbi részein, és így egy végtelen tanulási folyamatban vehetek részt.

Számomra ez az egész a nagyvilág részeiként áll össze, mivel engem szerencsés módon a hagyományos és kortárs zenélés sok különböző válfaja szívott magába. Tényleg úgy érzem magam, mint a kisgyerek az édességboltban.

Nyitott szellemmel kell közelíteni mindenhez, ez a legfontosabb tanulság, amit próbálok mindig szem előtt tartani. És nem csak nyitott szellemmel, hanem nyitott szívvel is, mert amikor az ember a sajátjához képest eltérőnek tűnő dolgokkal és kultúrákkal találkozik, sokszor konfrontálódik az elfogultságával és az előítéleteivel, amelyeknek addig nem is volt tudatában. De amint szemtől szemben áll velük, válaszút elé kerül: hagyja, hogy ezek a korlátok akadályozzák a gyarapodásban vagy az elfogadásuk mellett dönt. Ezt követően eszmélhet rá, hogy hiszen ezek nem is az ő korlátai, el tud vonatkoztatni tőlük, és így jut el nem csak a maga, de mások mélyebb megértéséhez is.

A zene egészen különböző embereket képes mindenféle módon összehozni. S ezek a találkozások nem pont úgy zajlanak, ahogy erre számítanánk, az élet nem ilyen, sokkal misztikusabb. Arra tanít minket, hogy bár ugyanazon a pályán játszunk, de a játékot mindannyian egy kicsit másképp értelmezzük.

A történet a zenekarral számomra Mátyás megismerésével kezdődött a győri Mediawave fesztiválon, ott láttam Dresch Mihály együttesében. Nekem Assif Tsahar szaxofonossal volt fellépésem, s Bigi barátunk (Nagy Ildikó, a Mediawave-től) megkérdezte, hogy volna-e kedvünk egy magyar bőgőssel játszani. Belementünk, s az első hangtól kezdve biztos voltam abban, hogy nagyon fogom vele élvezni a zenélést, tudunk együtt játszani. A másik, amit éreztem és reméltem, hogy ez nem csak egyszeri koncertlehetőség lesz, hanem hosszútávú kapcsolat, mivel annyira csodás volt a közös muzsikálás.

Viktorral is a Mediawave Fesztiválon találkoztunk egy nagyobb zenekarban, a William Parker vezetette műhelyfoglalkozás kereté-ben. A szaxonfonjátéka kapcsán vele is nagyon hasonló érzéseket éltem át, úgy vélem, egy bajtársra leltem, egy testvérre, aki képes valódi zenei felfedezésekre, és a viszonyunk a zenei kapcsolaton túl igazi barátsággá fejlődött.

Öcsit (Kovács Ferenc) is a műhelyzenekarban, Viktorral egyidejűleg ismertem meg. Egyszer csak észrevettem, hogy összejött a zenekar: elkezdtünk játszani, aztán csak folytattuk, folytattuk, és hirtelen megéreztük azt a fajta bizsergést, hogy „húha! ez bizony megszólal, működhet ez a szám is, meg az is”. Így alakult meg az együttes, s köszönhetően a BMC támogatásának, mindezt dokumentálni is tudtuk az első lemezünkön (Climbing with mountains). Elkészült tehát valami, amit kézbe foghattunk és meghallgathattunk, s további bizonyítékul szolgált, hogy igen, egy különleges dolgot hoztunk össze és muszáj folytatnunk a felfedezőutat.

Érdekes, hogy van köztünk némi korkülönbség: Viktor és Mátyás korban közel állnak egymáshoz, másrészt Öcsi és én egy idősebb generációt képviselünk, de ez semmiben sem akadályoz bennünket, ugyanúgy tudunk kommunikálni és hülyéskedni. Valójában szinte alig vetődik fel bennem ez az eltérés.

Továbbá én az afro-amerikai kultúrából érkezem, amerikai indián hatással, a három testvérem pedig kelet-európai, magyar kul-túrából, ami mérhetetlenül más. A különböző tapasztalatok ellenére ugyanakkor van egy csomó hasonló élményünk.

Na és amikor ezt az egészet összehozzuk, mindent beledobálunk egy közös üstbe, megkeverjük, megfűszerezzük és tálaljuk a közönségnek. Úgy tűnik, hogy az emberek nagy részének ízlik a sajátságos főztünk, táplálónak, egészségesnek találják, és még repetát is kérnek belőle.

Hamid Drake