Ennek a lemeznek története van. Vagy inkább földrajza: a Unitban a szárnykürt brüsszeli, a gitár magyar, a bőgő a Loire völgyében, a nád Marseille vidékén terem, a pergődob pedig a Balti-tenger mellékéről merít ihletet.

Bár a hasonló típusú társulások gyakoriak, általában a puszta véletlen hozza össze őket, az egymást metsző egyéni röppályák találkozási pontjában. Egy vezető muzsikus zenei elképzelése megvalósításához olyan csapatot állít össze, amely kozmopolitának bizonyul (vagy mégsem). Egy próba, két-három koncert, egy felvétel, aztán mindenki visszatér a saját útjára, és az élet megy tovább. Máshol. Másokkal. Más egek alatt. A közös alkotás és érzelmek után pedig jön a széthullás, szétszóródás. Ennyi az egész.

Hát ezt a véletlenszerűséget akarták meghaladni a Unit tagjai. A találkozás spontaneitása természetesen a Unitban (és a muzsikájában) is számít. De azért nem ez a döntő tényező, mint ahogy a sikeres improvizációban sem. Mert a zenében a véletlen csak akkor érték, ha azt alátámasztja a gazdag hallás, a mély kultúra, a mesteri szintű játék, az érzékeny figyelem...

A Unit tagjai ezen „kritériumok” mentén találkoztak, mielőtt kölcsönösen kiválasztották volna egymást; mielőtt különféle nációkhoz tartozásukból új játékszabályokat, új ihletforrást hoztak volna létre.

A Unit tehát valamiféle „konceptuális” együttes? Igen. De nem jobban, és nem kevésbé, mint a többiek. A legelterjedtebb formációk, a szólózongora, a trió bőgővel és ütőhangszerrel, vagy egy vezető szólista kísérőkkel sem egyebek egy-egy koncepciónál, alapgeometriánál, amely megkerülhetetlenül megszabja az összes további zenei fejleményt.

Tehát „konceptuális” együttes. A Unitban ugyanis a muzsikusok földrajzi származása több mint anekdota, ez itt alapelv. A Unitban ugyanis nincs vezető, hanem négyük felváltva mindig az ötödik térfelén játszik (és ne felejtsük ki a kollektív improvizációkat, kompozíciókat sem).

Az inspirációt pedig a valódi vagy képzelt európai útvonalak táplálják. Szó esik Bergenről és Haarlemről, Cremonáról és Orléans-ról. Szó esik a mozgó határokról – ilyenkor a hangszerek térbelisége is mozog (Moving Zone 26.03.1995 – a schengeni egyezmény érvénybe lépésének dátuma). Szó esik a sugárfertőzött fekete földet befedő fehér hóról, betonszarkofágról – mire a hang fenyegetővé, nyomasztóvá válik (Summer/Winter 26.04.1986 – a csernobili katasztrófa dátuma).

Az európaiság hirdetése és a nemzetek fölötti együttes ötlete akár ugyanolyan kereskedelmi fogás lehetne, mint a többi. Itt azonban nem erről van szó, ez több annál, mint aminek látszik.

Sokkal több, mint egy vonzó laboratórium, ahol kedvteléssel vizsgálják, mit produkál öt egyén találkozása, akiknek közös a kultúrájuk, és különbözőek a gyökereik. Mert mindegyikük többet jelent, mint pusztán önmagát. Gadó Gábor az új magyar dzsessz alapítói közé tartozik. Laurent Blondiau a belga Mâäk’s Spirittel, Sébastien Boisseau a francia Yolkkal hazájuk egyik legkreatívabb együttese, illetve kiadója élén állnak. És amilyen keresett dobos Stefan Pasborg Dániában, legalább annyira foglalkoztatott szaxofonos Matthieu Donarier Franciaországban.

Az egyéniségeken túl a Unit muzsikájának vibrálása azokból a zenei közösségekből is eredeztethető, amelyekhez a muzsikusok kapcsolódnak.

A Unit nem az európai dzsessz kirakata. Sokkal inkább antenna, mely érzékeli, erősíti, integrálja, keveri, fejleszti, gazdagítja a kontinensen alkotott és előadott kreatív zeneműveket.

Thierry Mallevaës

---

Laurent Blondiau trombitán és kürtön játszik – ő a Mâäk’s Spirit eredeti kiötlője, és a kollektíva energikus menedzsere is. A Brüsszeli Királyi Konzervatóriumba járt, ahol Bert Jorisszal és Richard Rousselet-vel tanult, és 1990-ben kitüntetéssel, évfolyamelsőként végzett.

A Mâäk’s Spirit kezdeményezését megelőzően a Laurent Blondiau Quintet vezetője volt (tagjai: Nathalie Loriers, Peter Hertmans, Otti Vanderwerf és Bilou Doneux; albumuk: Queen of the Apple Pie, 1996). Számos csoportban feltűnt, így például: Octurn, Kris Defoort’s Dreamtime, Love Supreme, Rêve d’Eléphant Orchestra, Thôt, Moiano, Saïma, Kris Defoort’s Opera, Passages (Fatou Traore koreográfiája), Nathalie Loriers Extension, Le Gros Cube (nagyzenekar Alban Darche vezetésével), Vegetal Beauty, Seven Wheels (Fabrizzio Cassol részvételével), Jean-Luc Lher Quartet (Marc Ducret, Franck Vaillant), Brussels Jazz Orchestra, Magik Malik Orchestre...

Mindemellett a legkülönfélébb projektekben együtt dolgozott sok más muzsikussal is – J-L Rassinfosse, Michel Herr, Eric Van den Westen, Dre Pallemaerts, Nic Thijs, Aka Moon, Garrett List, Lee Konitz, William Sheller, Steve Houben, Joe Lovano, Toots Thielemans, Greg Osby, Maria Schneider, Ghalia Benali, Mahmoud Guinéa, Pierre Vaiana, Mamady Keita, Momo Wandel, N’Faly Kouyaté és Baba Sissoko említhető az ismertebbek közül.

maaksspirit.be


Matthieu Donarier klasszikus és modern zenei tanulmányait követően Párizsban telepedett le arra a négy évre, amíg a Nemzeti Felsőfokú Zenei Konzervatórium dzsessz tanszékén tanult, François Jeanneau, Daniel Humair, Jean-François Jenny-Clark, Hervé Sellin és François Théberge igazgatása alatt. 1998-ban kitüntetéssel végzett, s ugyanekkor alapította meg a Matthieu Donarier Triót Manu Codjia gitárossal és Joe Quitzke dobossal.

Az együttes 1999-ben elnyerte a párizsi La Défense-i dzsesszverseny díját, majd néhány évig Európában, a Közel-Keleten és Kanadában turnézott. Debütáló albumuk 2005-ben jelent meg a Yolk kiadásában.

Matthieu Donarier saját zenekara mellett olyan muzsikusokkal játszott, mint Eric Le Lann, Pat Metheny, Stéphane Galland, Linley Marthe, Moktar Samba, Christophe Monniot, Marc Ducret, Bruno Chevillon, Eric Echampard, Joachim Kühn, Michel Portal, Louis Sclavis és még sokan mások. E tapasztalatokkal felvértezve alakította ki saját zenei nyelvét, az improvizáció, a zeneszerzés és négy hangszere (tenor- és szoprán szaxofon, klarinét, basszusklarinét) ötvözésével.

Jelenleg egy tucatnyi francia és európai együttesben érdekelt: Baby Boom (Daniel Humair kvintettje), Gadó Gábor Quartet, Le Sacre du Tympan (Fred Pallem és barátai), Stephan Oliva Quintet, Le Gros Cube (nagyzenekar Alban Darche vezetésével), Caratini Jazz Ensemble, Michael Felberbaum Quartet, Zâr (iráni zene Saeid Shanbehzadehhel), Story Tellers (Stéphane Kerecky triója), Christophe Wallemme Group, újabban pedig a Poline Renou vezette Kindergarten.

yolkrecords.com


Gadó Gábor hegedűn kezdte zenei tanulmányait, majd klasszikus gitárra váltott. A Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium Jazz Tanszakán Babos Gyula növendékeként végzett 1983-ban, ezt követően élvonalbeli magyar dzsesszmuzsikusok együtteseiben szerepelt.

Az első partnerei között volt ifj. Rátonyi Róbert, Snétberger Ferenc, László Attila, Szakcsi Lakatos Béla, Balázs Elemér és Oláh Kálmán. Később nemzetközi formációkban is egyre gyakrabban tűnt fel, például Gerald Veasley, Randy Roos és George Jinda oldalán.

Első zenekarát Joy névvel szervezte meg, s azzal Cross Cultures címmel készített lemezt. Saját nevén 1991-ben jelent meg első albuma, a Special Time, majd Nikola Parovval turnézott Európában. 1995-ben Franciaországba költözött, de átmenetileg Londonban is élt. Öt év múltán Párizsban alakult meg a Gadó Gábor Quartet, melyben Matthieu Donarier tenorszaxofonon, Sébastien Boisseau nagybőgőn és Joe Quitzke dobon játszik.

Francia társaival Greetings from the Angel címmel készítette első albumát, melyet a Homeward és a kimagasló sikerű Orthodoxia követett. Zeneszerzője és közreműködője Winand Gábor Corners of my Mind című lemezének, amit a francia Jazzman magazin a 2002-es év legjobb dzsesszlemezei közé választott.

2003-ban elnyerte a francia L’Académie du Jazz által az év európai dzsesszművészének évente odaítélt Bobby Jaspar életműdíjat, mely munkásságának eddigi legrangosabb elismerése.

A francia és nemzetközi fesztiválok, klubok keresett vendége, többek között a következő helyeken lépett már fel: Coimbra Jazz Festival (Portugália), Festival de Jazz de Montlouis/Loire, Rencontres Internationales de Jazz de Nevers, Festival Crest Jazz Vocal, Festival de l’Hotel d’Albret (Párizs), Tete Montoliu Jazz Festival (Barcelona), Festival de Jazz de Souillac, Festival de Jazz de Vitrolles, Fete de la musique de Téhéran, Mittel Europa Jazz Festival (Schiltingheim), Paris Jazz Festival.


Sébastien Boisseau tanulóéveit nagybátyjánál, Damien Guffroy-nál kezdte, aki William Christie, Minkowski és Herwegge bőgőse volt. A dzsesszel 12 éves korában találkozott először, annak a zeneiskolának az együtteseit hallgatva, amelyben maga is tanult. 1991-ben iratkozott be a nemzeti konzervatóriumba és a Tours-i zenetudományi egyetemre. Ekkor került kapcsolatba Jean-François Jenny-Clarkkal, aki a mai napig meghatározó hatást gyakorolt rá. 2000-ben ő volt az első bőgős, aki elnyerte a rangos, párizsi La Défense-i dzsesszverseny szólista nagydíját.

2001-ben találkozott a dobos Daniel Humairrel, aki azonnal társául választotta számos zenei kalandjához, többek között Michel Portal, Louis Sclavis, David Friedman, Marc Ducret, Charlie Mariano, Jiri Stivin, Joachim Kühn, Tony Levin, George Garzone és Pino Minafra oldalán. Legnagyobb közös sikerüket mégis a Matthieu Donarier, Christophe Monniot és Manu Codjia felállású Baby Boom kvintettel érték el (Baby Boom lemezüket a Sketch adta ki), 2003-ban Pat Metheny-vel kiegészülve léptek fel a Vienne Jazz Fesztiválon.

Gadó Gábor kvartettjében Matthieu Donarier és Joe Quitzke társaságában játszik. Együtt készített lemezeiket (Homeward, Orthodoxia, Unknown Kingdom) a BMC kiadó jelentette meg, de Sébastien nevével találkozhatunk Alban Darche (Stringed) és Winand Gábor albumain (Corners of my Mind, Opera Budapest) is.

Yolk nevű – improvizáló és zeneszerző muzsikusokból álló – közösségével, melyet 1999-ben Alban Darche-sal és Jean-Louis Pommier-val hozott létre, 2005-ben elnyerte az élő előadás Django D’Or díját.

Számos franciaországi projekt résztvevője (Triade, Eric Watson, Stephan Oliva/François Raulin, Le Gros Cube, François Jeanneau Pandémonium, Jean-Marc Foltz trió, Marguet/Kühn kvartett), de hallható a belga Mâäk’s Spirit együttesben, a European Jazz Ensemble-ban, a svájci trombitás, Franco Ambrosetti European Legacyjában, illetve az Oláh Kálmánnal és Bacsó Kristóffal alkotott formációban, melynek felvétele Fitting címmel a BMC gondozásában jelent meg.

E sokféle tapasztalatszerzés során számos fesztiválra és országba eljutott Európában, Észak-Amerikában, Ázsiában és Afrikában.

sebastienboisseau.com / yolkrecords.com


Stefan Pasborg a dán Ritmikus Zenei Konzervatóriumban végzett szólistaként 2002-ben. Rendkívül egyéni stílusú dobosként és zeneszerzőként tűnt fel az európai dzsessz színpadán, különösen a kísérletezőbb jellegű dzsessz terén vált ismertté. Számos nemzetközileg elismert zenésszel együtt adott elő és készített felvételeket, köztük Marc Ducret gitárossal, Tomasz Stanko trombitással, Ray Anderson harsonással, valamint a szaxofonosok közül John Tchicaival, Jesper Zeuthennel és Lotte Ankerrel.

Jelenleg rendszeresen együtt játszik az Ibrahim Electrickel, a Deliriummal, az Ictusszal, Rød Planettel, a Toxikummal és néhány más együttessel. Dánián kívül több európai országban, továbbá Ázsiában és az Egyesült Államokban is fellépett. Több díjat kapott, így például a Németországban rendezett 16. Európai Dzsesszverseny szólista díját, a Ritmikus Zenei Konzervatórium tehetségdíját, első díjat a Franciaországban rendezett 5. Európai Improvizációs Zenei Tornán, valamint a dániai Művészeti Alapítvány művészeti munkáért adományozott díját 2003-ban, 2004-ben és 2005-ben.

A Danish Music Awards Jazz 2004 rendezvényén két Grammy-díjat kapott, és őt választották az év dzsessz felfedezettjének.

pasborg.dk


Gilles Olivesi a franciaországi Salon de Provence-ban született. Hangmérnöki tanulmányait, majd színházakban és koncerttermekben szerzett tapasztalatait követően 1999-ben felvették a La Buissonne stúdióba, ami az európai dzsessz egyik legjobb stúdiójának hírében áll. Öt éven át számtalan felvétel készítésében vett részt Gérard de Haro oldalán, meghatározó jellegű találkozásokban lehetett része (Paul Motian, Marc Copland, Joachim Kühn, Marc Ducret, Louis Sclavis, Michel Portal, Jean-Marie Machado, Daniel Humair), és olyan anyagokon dolgozhatott, melyek az ECM, a Sketch, az Enja, az ACT, a Blue Note és a Universal kiadók produkciójában jelentek meg.

Mindeközben kapcsolatba került az új francia generációval, köztük olyan művészekkel, mint Médéric Collignon, Sébastien Boisseau, Alban Darche, Vincent Courtois, Airelle Besson és Sylvain Rifflet, Louis Sclavis (Napoli’s Walls), olyan együttesekkel, mint a Triade, Le Gros Cube, és olyan kiadókkal, mint a Minium, a Yolk vagy a BMC, mely számára ő végezte az Oláh – Boisseau – Bacsó trió Fitting című albumának, illetve Winand Gábor és Gadó Gábor Opera Budapest című albumának keverési munkáit.

Gilles Olivesi azon kevés hangmérnök közé tartozik, akiket az együttes muzsikus tagjaként tartanak számon. Az akusztikus hang tökéletes hangzásának visszaadását eredeti és helyénvaló hangmérnöki javaslatokkal képes kombinálni, ez teszi őt az egyik legkeresettebb francia hangmérnökké.