Krasznahorkai László, Dukay Barnabás, Gadó Gábor Háborús architektúra
Krasznahorkai László elmeséli
Dukay Barnabás és Gadó Gábor eljátssza
KRASZNAHORKAI LÁSZLÓ: HÁBORÚ ÉS HÁBORÚ
című regényét 4 óra 44 perc 03 másodperc alatt
Előadók
Krasznahorkai László - hang
Dukay Barnabás - zongora, preparált zongora, cseleszta, ütőhangszerek, hang, fütty
Gadó Gábor - gitár
Produkciós adatok
A regényt Krasznahorkai László 1999. szeptemberének 3. hetében a Magyar Rádió Rt. 1. stúdiójában mesélte el Szőke Csillának
Rendező: Magos György
Hangfelvétel: Borlai Kinga, Kulcsár Péter
Szerkesztő: Varga Viktor
Zenei felvétel: 2007. december 15. L.V. Hang Studio, Budapest
Hangmérnök: Válik László
Digitális utómunka: Keresteš Szabolcs
Portréfotó: Burger Barna
Art smart: Bachman Gábor / Yaşar Meral
A borító terve a 2000. évi VII. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé “LESS AESTHETICS MORE ETICS” kiállításán a BACHMAN ARCHITECTS STUDIO ott bemutatott projektje öt tervlapjának felhasználásával készült © 2008 BACHMAN ARCHITECTS STUDIO
Projekt koordinátor: Wallner György
Gyártásvezető: Bognár Tamás
Producer: Gőz László
Ajánlók
Maczkay Géza - Revizor (hu)
Czékus Mihály - Gondola.hu (hu)
Goodreads.com - about the original book, published in English under the title "War & War"
Krasznahorkai László, Dukay Barnabás, Gadó Gábor: Háborús architektúra (CD1)
Krasznahorkai László, Dukay Barnabás, Gadó Gábor: Háborús architektúra (CD2)
Krasznahorkai László, Dukay Barnabás, Gadó Gábor: Háborús architektúra (CD3)
Krasznahorkai László, Dukay Barnabás, Gadó Gábor: Háborús architektúra (CD4)
Krasznahorkai László, Dukay Barnabás, Gadó Gábor: Háborús architektúra (CD5)
Az emlékezés – a felejtés művészete. Nem a valósággal foglalkozik, nem a valóság foglalkoztatja, azzal a kifejezhetetlen, végtelen bonyolultsággal semmiféle lényegi viszonya nincsen, ami a valóság maga, éppen úgy és éppen annyira, mint ahogy az emberi képesség sem ér el a pontig, hogy ezt a kifejezhetetlen, végtelen bonyolultságot akárcsak megpillantsa, mert a valóság és a rápillantás egy és ugyanaz, márpedig az emlékező ugyanazt a távolságot veszi fel a felidézendő múlthoz, amelyet felvett akkor is, amikor ez a múlt még a jelene volt, és ezzel árulja el, hogy soha nem állt kapcsolatban a valósággal, és soha nem is kívánta ezt a kapcsolatot, minthogy akár borzalomról, akár szépségről van szó, melyet az emlékkel felidéz, az emlékező folyton a felidézendő kép lényegéből dolgozik, egy lényegből, melynek valósága nincsen, és még csak nem is egy tévedésből, mert nem téved, amikor a valóságot elmulasztja, hanem a lehető legszabadabban, a lehető legönkényesebben kezeli, leegyszerűsíti végtelenül a végtelenül bonyolultat, hogy így megkapjon valamit, amihez képest távolsága van, és így édes, és így káprázatos, és így megrendítő és bűvöletes az emlékezés, hisz ott áll az ember egy végtelen, számára felfoghatatlan bonyolultságban, és teljességgel értetlenül áll ott, tanácstalanul és elveszetten, kezében az emlék végtelen egyszerűsége – meg persze a melankólia benne, mert azért érzi, miközben ott ez az emlék, hogy a valósága ennek az emléknek iszonytatóan messze van.
Krasznahorkai László