Istvánnal a MEDIAWAVE Fesztiválon ismerkedtem meg 1993-ban. Mindketten saját zenekarunkkal léptünk fel, majd utána röviden játszottunk együtt is. Szerencsére az elmúlt években sem szakadt meg a kapcsolatunk, bár az újabb közös koncertre egészen 2008-ig kellett várni.

Számomra István azzal a szellemiséggel közelíti meg a zenét, amely engem leginkább foglalkoztat. A „szabad zenét” ugyanúgy értelmezi, ahogy az bennem is rezonál: van benne szenvedély, energia és szívből jön. Szerzeményei és kifejezési szabadsága együtt vezetnek el egy kompromisszummentes és érzékeny élményhez.

Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy vele és a kollektívával dolgozhattam, amelyik olyan kreatív alkotótársunk volt.

Lewis Jordan

---

Grencsó István (1956) szaxofonos és fuvolista a magyar avantgard jazz egyik kiemelkedő alakja. Pályafutása 1979-ben, a Masina Jazz Csoport megalapításával indult, szélesebb körű ismertségre pedig az 1980-as években Szabados György partnereként tett szert.

1984-ben hozta létre a Kollektívát, amely azóta is elsőszámú zenekara. Ezzel a folyton változó formációval tíz albumot jelentetett meg, közülük legfontosabbak a Plays Monk (1996), a Villa Negra (1997), a Fekete kenyér (1999), a 7 Ének az utolsó mohikánoknak (2000) és a Dream Car (2003).

Grencsó repertoárja rendkívül sokszínű, a zeneszerzőt a formai változtatások mesterének tartják. „Mindig szeretek valami izgalmasat keresni” – vallja magáról. Improvizatív zenei kísérletei mellett feldolgozott számtalan jazz-standardet, aktuális divatirányzatoktól függetlenül játszott pop-, rock- és ethno zenét, újraértelmezte a hatvanas évekbeli magyar tánczenéket, sanzonokat, komponált klasszikus zenébe hajló szvitet. Játszik a a Kampec Doloresszel, állandó tagja a Szabados György vezette MAKUZ-nak és az elektronikát is alkalmazó Budbudas-nak. Az utóbbi időben többször is fellépett a marokkói gyökerű Gnawa Trióval, illetve saját neobeat együttesével, az AMA-val, valamint együttműködött a noise rockot játszó Pozvakowski zenekarral.

Koncertezett és felvételeket készített többek között Paul Termos-szal, Peter Kowalddal, Tobias Delius-szal, Peter Brötzmannal és az orosz Noise Orchestra-val. Ars poeticáját, konvencióktól mentes gondolkodását örökítette meg a Duna Műhely által készített Szabad vagyok című portréfilm.

grencso.hu 

---

„Mint világszerte fellépő és felvételeket készítő zenész, költő, színész és drámaíró, azért játszom, hogy hidakat építsek. Mindig is az improvizáció különféle kreatív felépítményei foglalkoztattak, ennek megfelelően számtalan művészeti ág alkotójával dolgoztam együtt, köztük táncosokkal, költőkkel, színészekkel és zenészekkel.

San Francisco-ban születtem és Chicago-ban nőttem fel... együtt a blues-zal... kreatív zenészek mellé szegődve, a társadalmi előrehaladás szolgálatában.

Zenész pályafutásom Kaliforniában indult útjának, ahol azzal a Charles Tyler alt- és baritonszaxofonossal játszottam együtt, aki Albert Aylerrel készített lemezfelvételeket, és aki mind szemléletében, mind játékában továbbvitte az örökül kapott szellemiséget. Ez a tapasztalat megerősített abban, amit a zenével kezdeni akartam, és végső soron arra bátorított, hogy elindítsam a saját zenekaromat. Ezzel útjára indult George Sams trombitással való együttműködésem, melyből végül létrejött a United Front, Mark Izu bőgőssel és Anthony Brown dobossal. Ezzel a felállással sokat turnéztunk Európában és számtalan felvételt is készítettünk.

Az évek során többek között olyan kivételes tehetségű zenészekkel játszottam együtt, mint Anthony Braxton, Lisle Ellis, Danny Glover, Q.R. Hand, Genny Lim, Devorah Major, Sachiko Nakamura, James Newton, Donald Robinson, Ntozake Shange, Cecil Taylor, sokan közülük szerepeltek a Music at Large sorozatomban.

Az érdeklődésem továbbra is a olyan előadókkal történő találkozásra és közös munkára összpontosul, akik kifejezésmódjuk tárházának legmélyére hatolnak, tiszteletben tartják a hagyományt és közben választ keresnek a jelen sürgető kérdéseire.”

Lewis Jordan

---

Bittersweet
For Rahsaan Roland Kirk

Rahsaan Roland Kirk is dead.
That’s what they tell me, but
I don’t know, it could be
a damned lie.

With his Black and Crazy music,
he blew the whistle on
those with eyes who wouldn’t listen,
those with ears who wouldn’t see,
those with noses who wouldn’t blow,
anyone with a heart
who wouldn’t let it show.

See how his mind works.
Hear him blow circles ’round squares.
One man, sounding like two or three,
reaching beyond himself for all the world to see.

Laughter at the edge of his cries,
broken glass at his feet,
this chocolate man wasn’t bitter,
just bittersweet.

Lewis Jordan © 1985


One for the Festival

A festival is nothing without cruelty

which is why
we beat the drums so much
and scrape the strings until
they scream and cry
stretching them so they moan
blowing our horns till
their voices split and crack

We can’t celebrate
before we remember the blues
We can’t participate
before we dismember their views

Lewis Jordan © 2009