Dal

Sírva nevetek majd
és nevetve sírok –
álmomban is éber,
félelmemben bátor.
A hidegben melegem lesz,
forróságban akár a jég,
felhő leszek a napsütésben,
esőben kánikula.
Vihar leszek augusztusban,
májusban krizantém,
jéghegy leszek áprilisban…
dal leszek, végtelen!

Eva Kornazova
Fordítás: Molnár Eszter

---

„A zene az égbe hasít.”
Charles Baudelaire


Georgi Kornazov új horizontjai

Az afro-amerikai zene elnevezése, és amit eddigi rövid története mutat, találkozások, keveredések sorozata. A cigány hagyományoktól, a tiszta népzenétől a legkifinomultabb elektronikus ötletekig és feldolgozásokig eljutva az egyetemes zene minden fokát érinti, s a keresztezések gyümölcse óriási világzenévé nőtt. Nincs olyan terület, mellyel a jazz ne került volna szembe, sokszor be is kebelezte azok alkotóelemeit, hogy saját lényegévé, az örök megújulás elemévé tegye. A jazz hiányból, semmiből fakadó zene, mely szakadatlanul a már elhangzott, és azzal szomszédos hangokból éled. Innen az a kreativitás, mely túlmutat önnön formáin. A jazz egyvégtében a találkozás, az átalakulás, a megszűnés, a feloldódás megpróbáltatásainak van kitéve. Életben maradásának is ez az egyedüli módja. Indulása óta ebben a mozgásban, széthullásban, beszorítottságban, ebben a vészhelyzetben találja meg vágyainak okát és sikereinek magyarázatát. Ezért, ha élni akar, nem pusztán túlélni, a jazznek önmagától is meg kell szabadulnia, s új menekülési utakat, új erővonalakat, új horizontokat kell találnia magának.

Horizons, ez Georgi Kornazov új együttesének neve, melyben a szoprán szaxofonos Emile Parisien, a gitáros Manu Codjia, a bőgős Marc Buronfosse és a dobos Karl Jannuska álltak mellé. A lemez címe Viara.

A viara szó bolgárul reményt, hitet jelent. Hitet a saját művészetében. Hitet a művészetben általában. A művészet ma már nem a halálra adott válasz, ahogy Malraux mondta annak idején, hanem az életért folyó küzdelem. Ki ellen kell küzdeni, párbajt vívni, amikor az igazságtalanság megfertőzi a levegőt, amit beszívunk, a gondolataink terét, égitestek csendjét és döbbenetét? Lázadásunk épp oly rosszul tervezett, mint a világ, amely kiváltotta – írta Cioran. Akkor hát, csakazértis ellenállás vagy inkább lázadás. És reménység. A jazznek nevezett muzsika nem más, mint a zene mechanikus felhasználása elleni lázadás. A jazzt pontosan az különbözteti meg a mindenütt hallható elgépiesedett zenétől, hogy felébreszt, felráz bennünket, miközben hangjai körülölelnek.

Georgi Kornazov muzsikája nagyon intenzív ötletekig és hangzásig jut el. Művészi interakciókkal, árnyalt érzelmekkel és még soha nem hallott hangokkal színezett meglepetésekről, új horizontokról álmodik. Kvintettje a jazz összes dinamikáját uralja, a forró gyengédséget, a váltások intelligenciáját, a virtuozitás és líraiság ölelkezését, a hagyományok és improvizációk összeütközését, közben tartós frissességet árasztva, soha meg nem unható szerkezetben, mely kanyargása közben minden keresztútnál és fénylő ösvénynél új és új felfedeznivalóval lep meg. A kompozíciók kifinomultsága, a hangszínek szivárványa, a zenekar dinamikája és az architektúra mozgékonysága jellemzi az együttes extrém muzikalitását, mobilitását és plaszticitását. Kornazov zenéjének lírája természetesen árad, soha nem erőltetett, mert kizárólag az öt muzsikus egymással, s rajtuk keresztül velünk tartott kapcsolatából származik, ami felerősíti és evidenssé teszi nélkülözhetetlenségüket.

Franck Médioni


Georgi Kornazov

1971-ben született Sevljevóban (Bulgária). A Szófiai Zeneművészeti Főiskolán a klasszikus zenei tanulmányaival párhuzamosan Kornazov megismerkedett a jazzel, és nemsokára már a leghíresebb bolgár jazz-zenészekkel: Milso Levjevvel, Antoni Doncsevvel, Stojan Jankulovval, Hristo Jotszovval, Teodoszi Szpaszovval, a Beli, Zeleni, Cserveni és Akaga együttesekkel, valamint a hagyományos zenét játszó Ivo Papasov klarinétossal játszott együtt.
1995-ben a párizsi konzervatórium jazz tanszakán tanult, ahol François Jeanneau, Jean-François Jenny Clark, Hervé Sellin és François Théberge voltak mesterei. A következő évben a legjobb szólista díjjal jutalmazták az avignoni Tremplin de Jazz rendezvényen, amelynek az elnöke Daniel Humair volt.
1998-ban a konzervatóriumban egyhangúlag ítélték neki a jazzverseny első díját, majd a La Défense jazzversenyen szólistaként 3. díjat, az együttesek kategóriájában Geoffroy Tamisier szextettjével 2. díjat nyert.
1999-ben a Stéphane Guillaume (szaxofon), Emmanuel Codjia (gitár), Thomas Grimmonprez (dob) és Antonio Licusati (nagybőgő) muzsikusokkal alkotott kvintettjével a La Défense jazzversenyen az együttesek kategóriájában 3. díjat nyert.
2000-ben Georgi számos projektben vett részt. A Nemzeti Jazz Zenekarban (O.N.J.) John Lewis vezetésével először Didier Levallet-t helyettesítette, majd már teljes jogú tagként Paolo Damianival játszott. Tagja lett a Paris Jazz Big Band-nek. Quincy Jones vezetése mellett Toots Thielemans-t és Phil Collins-t is kísérte.
Saját kvintettjével 2001-ben vette fel első, Staro Vreme című albumát. Részt vett Geoffroy Tamisier OLH Acoustic nevű együttese második albumának elkészítésében Kenny Wheelerrel. Szerepelt a Paris Jazz Big Band A suivre című albumában. Jay Jay Johnson emlékére létrehozott egy kvartettet Denis Lelouppal, Pierre Paolo Pozzival és Stéphane Kereckivel, és felléptek a Francia Állami Rádió székházában.
2002 óta Henri Texier új együttesében, a Strada Sextetben játszik.
2004-ben felvette második, Essence de roses című albumát, melyen kavalon Kraszen Luckanov vendégszerepelt.
2005-ben előbb a Vienna Art Orchestrában játszott (Mathias Rüegg vezényletével), velük rögzítette a Swing and affairs című lemezt, majd Jean-Marie Machado Sextet Andalucia nevű együtteséhez csatlakozott.
2006-ban Georgi Kornazov két új együttest hozott létre: a Horizons kvintettet és a Kornazov/Codjia/Tamisier triót.
2007-ben az NDR Big Band meghívására Hamburgban Bob Brookmeyerrel, Al Jarreau-val, Christof Lauerrel, Gene Calderazzóval, Eric Watsonnal, Nils Wogrammal, valamint Steve Gray és Michael Gibs komponistákkal játszott együtt.

kornazov.com