Van egy medve, az O.U.R.S. („Ours” jelentése franciául: medve – a ford.), melynek dörmögése összekovácsol minket, gyökerei mélyre nyúlnak és öröme könnyed. Idáig rendben, de mégis miféle szerzet ez? A letűnt szovjet birodalom francia rövidítésére utalna (URSS), helytelen kiejtéssel? Vagy a harapós négylábú önkényesen kifacsart írásmódjáról lenne szó? Egyik sem. Hideg, nagyon hideg.

A mi „medvénk” egy jazz quartet, melynek négy tagja négy tűéles pengeként szeli a jelenlegi jazz-szcénát megannyi játéktérre, továbbgondolva, ugyanakkor össze is fogva azokat. Az O.U.R.S. alapjaiban könnyedén progresszív, formájában pedig zseniálisan klasszikus. Végtelen lendülettel kombinálja a zenei örökséget és a rögtönzést. Az afrikai varázslók jazz-zenéje ez, amit áthat a kísérletezés öröme, és ettől válik olyan könnyen befogadhatóvá. Na de lássuk a medvét, mit is jelent az O.U.R.S.? Nem más, mint egy betűszó: Ornette Under the Repetitive Skies, azaz „Ornette, a repetitív égbolt alatt”. A fenevad 2017-ben kelt életre, mancsaival hangszert ragadott és megalkotta ezt az éles kontrasztokkal és egységesítő erővel áthatott zenét. Nem is rossz, egy betűszóhoz képest. Ebben a macskatestű, medvefejű kvartettben felszínre tör mindaz, ami az őt alkotó négy cimborát idáig inspirálta: a Radiation 10 ősi himnuszai, a COAX révén tett felfedezések, az Ornette Coleman merész hangzatfelbontásait hallva érzett első sokk, az amerikai minimalisták konokul ismétlődő rövid motívumai. Helyenként néhány ütem erejéig barokk és népzenei elemek is tetten érhetők. Zenéjüket tovább gazdagítja az az erőteljesség, melyet Joachim Florent a Jean-Louis trióban, François Cornelouppal pedig a Révolut!on-ban fejlesztett tökélyre; Hugues Mayot játékában tetten érhető az Olivier Benoit által vezényelt Orchestre National de Jazz-ben, illetve Fidel Fourneyron kubai ihletésű ¿ Que Vola ? nevű együttesében eltöltött idő; Emmanuel Scarpa valóban „ütős” játékát az Umlaut és a Marteau Matraque együttesekben, illetve nemrégiben a SkullTone nevű, Fanny Lasfargues-gal alkotott duóban is megcsillogtatta.

Hozzájuk jön még Clément Janinet, aki pedigréje révén számos további kincset birtokol, és aki megszállottja a világ különböző részeiből, például Északkelet-Brazíliából, Burkina Faso északi részéről, Kamerunból és Kongó-Brazzaville-ből, valamint a marokkói és algériai berber területekről származó népi és urbánus zenéknek. Hegedűjátékán keresztül képes áthidalni a szájhagyományok és a kompozíció, a nyers energia és a lírai finomság, a tánc és a gondolat közötti szakadékokat. Ekképp áll össze az O.U.R.S. zenéje, kezdetben írott formában lejegyezve a játékosok számára, majd témakezdetekkel és gondolatfoszlányokkal továbbképzelve, melyeket először megkérdőjelez, majd jóváhagy az együttes négy tagját összekötő, szilárd alapul szolgáló cinkosság. A 3rd Meditation tizedik percében beálló, magától adódó együtthangzás is így született: nem más, mint egy egyéni gondolat közös felismerése. Egységként és annak alkotóelemeként is mindenki részt vesz a folyamatban, a felállás minden tagja kiveszi a részét közös sorsuk alakításából. Az így megalkotott zene populáris jazz: kalandos, koncepciózus és nyitott, áthatva a kusza lírai szárnyalások lelkesedésével és a legtisztább dallamok legegyszerűbb érzelmével. Ze Jam Afane éneke az Odibiben, a mandolin egyenes vonalvezetésű játéka a Quiet Night (hello Haden) című számban édes dallam még a legsüketebb fülnek is. Hallgassuk csak meg a tenorszaxofon belépőjét a szám első harmadában: mint egy földből kibúvó hajtás, a lefegyverzően törékeny dallam erejével, amelyet éppen a kellő pontossággal kísér a dob/ütőhangszer kettőse. A formáció előző albumán ez a táncra hívó lüktetés a címben is tetten érhető: Danse ? (Gigantonium, 2019). Bár ott a kérdőjel, ennek ellenére az O.U.R.S., ez a bölcs kalandor, tökéletesen tudta és tudja, hogy mit akar. Ezen a lemezen, mely címválasztásában (III) egyszerre szűkszavú és birodalmi, a quartet a tagok legbelső világáig, tanulóéveikig hatol le, hogy onnan egy sűrűbb, de tisztább szerkezetű kompozíciót hozzon a felszínre: egy olyan stílust, amely még inkább a transzállapoton és rezegtetésen alapul. Eleinte diszkrét, de aztán kirobban, tüzét Hugues Mayot táplálja tenorszaxofon játékával, mely colemani savassága ellenére egyre inkább coltrane-i jellegűvé válik.

Amióta medvénk, az O.U.R.S. a fejébe vette, hogy táncolni fog, méghozzá ördögien, Clément Janinet még egy kicsit hozzáad a zenei örökséghez: a formák hosszúságának kiterjesztésén, a 70-es éveket idéző szólókon, a coltrane-i szellemiségen, az afrikai transzon, az ősök népi táncain, és az újragondolt liturgikus énekeken keresztül. Leginkább előzetes figyelmeztetés nélkül, a darab kellős közepén. Tökéletes példa erre a Purple Blues indítása és zárása. Ez a blues önmagában is lenyomata a formáció saját belső forradalmának: az O.U.R.S. átalakulóban van. ‚Back to the future’, a hangzás keményebb, talán rockosabb, de új ösvényeket nyit a kvartett pályáján. Mindenkinél van valamilyen ütőhangszer, kiegészítve Emmanuel Scarpa dobolását, olyan ritmikai kincsestárat hozva létre, melyben Janinet a szokásos szaxofon-trombita páros helyett billentyűs hangszeren tudja megfogalmazni saját harmóniai szerepét, modális alapokon. A hegedű így integrálja a ritmikát. Az a vibráló szépség, mely áthatja az albumon található hat szám mindegyikét, nagyrészt ebből táplálkozik. A hegedű nem korlátozódik a szólószerepre, helyette a szaxofon litániáinak kísérőjeként lesz a zenei gondolatok előrevivője. A Haze-t követő Purple Blues-ban a hegedű teljes valóját megmutatva, de emellett visszafogott szerénységgel játszik. Ez a blues talán nem annyira ‚purple’, mint Hendrixé, de semmivel sem kevésbé pajkos, mint Ornette-nek, az együttes zenei példaképének bizonyos számai.

Ezzel az albummal a kvartett újradefiniálja saját zenéjét. Ezt annak a tudásnak a birtokában tudta megtenni, amely a meglévő harmóniai és ritmikai koncepciók megújítható, új elemekkel helyettesíthető részeinek kiválasztásában áll. Valamint azzal az energiával, ami mindig is jelen volt a jazzben: ez az erő a zsigereinkből jövő ellenállhatatlan lüktetés, ami nagyon is érezhető némely medve bundája alatt.

Guillaume Malvoisin
Fordítás: Galloman Fordító- és Tolmácsiroda